Szerdán startol Székelyföld Kerékpáros Körversenye


-A A+

A 14. kiírásához érkezett Székelyföld Kerékpáros Körversenye, amelynek megszervezése nagy kihívásnak bizonyult a koronavírus okozta világjárvány miatt. A visszamondásokat követően 16 csapat vállalta a megmérettetést.

Nehézséget okozott a szervezőknek, hogy az előre benevezett csapatok folyamatosan léptek vissza a versenytől a Romániát övező szigorítások miatt. Míg egy héttel ezelőtt 22 csapat volt a biztos listán, addig ez a szám a verseny előtt két nappal 16-ra csökkent. Jelen állás szerint hét kontinentális csapat, hat klubcsapat és három válogatott fog rajthoz állni a Nemzetközi Kerékpáros Szövetség naptárban 2.2-es besorolással bíró versenyen – közölték hétfőn a verseny szervezői.

Ráduly Róbert, Csíkszereda polgármestere, a verseny ötletgazdája az eseményt felvezető sajtóeseményen hangsúlyozta: a versenyt augusztus 5–8. között a visszalépések ellenére is megtartják, mert egyrészt "a folytonosságot nem törnék meg", másrészt a költségvetés harmada az idegenforgalmi szolgáltatókhoz jut, amelyeknek jelen helyzetben "különösen sokat jelent ez a bevételi forrás".

Sepsiszentgyörgyön kezdenek

A mezőny szerdán, augusztus 5-én, a Sepsiszentgyörgy utcáin zajló prológgal indít, majd másnap jön a hagyományos háromszéki Kastély-etap. Utóbbi útvonala ezúttal nem hagyja el Kovászna megyét. Csütörtök a közel 200 kilométeres Király-etap lesz soron, míg a zárónapon két félszakaszt rendeznek. Előbb szombat délelőtt a egyéni időfutamra kerül sor, majd délután jön a Felcsíkot és Alcsíkot összefogó III. B félszakasz, amely Csíkszereda utcáin fejeződik be.

A versenyen résztvevő csapatok: Kontinentális csapatok: Team Novak (Románia), Goitti Victoria – Savini Due Team (Románia), Mazowsze-Serce Polski (Lengyelország), LKT-Team-Brandenburg (Németország), Vino-Astana Motors (Kazahsztán), Dukla Banska Bystrica (Szlovákia), CCC Developement Team (Lengyelország).

Klubcsapatok: UVT-Devron West Cycling Team (Románia), CS Steaua București (Románia), Delio Gallina Colosio Eurofeed (Olaszország), Drag RT Cycling Team (Bulgária), Levski-Doltcini RT (Bulgária), Epronex-BSS Oil (Magyarország).

Válogatottak: Románia válogatottja, Szerbia válogatottja és Szlovákia válogatottja.

A verseny szakaszai:

Prológ, augusztus 5. (5,51 km), 18.00: Sepsiszentgyörgy utcáin.

I. szakasz, augusztus 6. (175,6 km), 11.00: Sepsiszentgyörgy – Kovászna – Kézdivásárhely – Bálványos – Mikóújfalu – Barót – Bölön – Sepsiszentgyörgy.

II. szakasz, augusztus 7. (198,44 km), 11.00: Csíkszereda – Gyergyószentmiklós – Borzont – Parajd – Székelyudvarhely – Szentegyháza – Miercurea-Ciuc.

III. A szakasz, augusztus 8. (5,65 km), 10.00: Tolvajos-tető – Hargitafürdő.

III. B szakasz, augusztus 8. (122 km), 16.30: Csíkszereda – Csíkrákos – Csíkszépvíz – Csíkszereda – Csíkszentkirály – Csíkszentimre – Tusnád – Csíkszentmárton – Csíkbánkfalva – Csíkszentlélek – Csíkszereda – 7 kör Csíkszereda utcáin.

Fontos tudnivaló, hogy mezőny a fentebb említett útszakaszokon való áthaladása során forgalomkorlátozások lesznek. A Prológ, a III. A, illetve a III. B szakasz záró körei során teljes útlezárásra kerül sor.

A verseny szervezői: Hargita Megyei Sport- és Ifjúsági Igazgatóság, Csíkszereda Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala és Önkormányzata, Városi Sport Klub Csíkszereda, Intersport Sportklub, Siculus Alpin Club, Sepsiszentgyörgyi Sepsi SIC.
(Címlapfotó: Pál Zoltán/archív)







EZT OLVASTA MÁR?

X