Kikezdte a szerbiai sajtó a Topolya magyar szurkolóit


-A A+

Nekiment a szerbiai sajtó a topolyai TSC magyar szurkolótáborának a hétvégi, Vojvodina elleni rangadó után. A különböző lapokban megjelent szerb nyelvű cikkek sérelmezték a „Délvidék” szó használatát és szeparatistáknak nevezték a magyar kormány által jelentősen támogatott Észak-bácskai csapat híveit.

Hétvégén rajtolt a szerbiai első osztályú futball-bajnokság. A Szuperligára keresztelt küzdelemsorozat rögtön az első fordulóban valódi rangadót hozott, Újvidékre látogatott a topolyai TSC. A zárt kapuk mögött lejátszott mérkőzés komoly indulatokat váltott ki a szerbiai médiában, többek között azt sérelmezték, hogy a topolyai csapat szurkolói „délvidéki” rangadóként vezették fel az összecsapást közösségi felületükön.

A balk.hu portál összefoglalója szerint az Informer elnevezésű szerb napilap „pofátlanságnak” nevezte, hogy a TSC szurkolói „éltetik nagy-magyarországot” (igen, következetesen csupa kisbetűvel írták Magyarország nevét). A lap kiemelte, hogy a TSC szervezett szurkolói csoportja, a Blue Betyars júniusban „100 év bánat” kiírással emlékezett meg a Trianoni békediktátum századik évfordulójáról. Az Informer szerint a Vojvodina vezetőedzője, Nenad Lalatović „brutális választ adott a a topolyai TSC szélsőséges szurkolóinak provokatív üzenetére”, amikor a mérkőzés utáni sajtónyilatkozatában hangsúlyozta: „Ez észak-szerbiai derbi volt, a nagy és oszthatatlan Szerbiában, amely során két szerb klub csapott össze, ezzel tisztában kell lenni, ez így van most, és így lesz a jövőben is”.

"Ott sem voltunk..."

A TSC szurkolói Facebook oldalukon reagáltak a kirohanásokra. Tették ezt szerb nyelven a „félrefordítások elkerülése érdekében”. A szurkolói csoport szerint a „Délvidék” kifejezés régi sláger a szerbiai sajtóban, amely „szükség esetén előkerül”. A Blue Betyars közleményében kiemeli: két éve vannak jelen a Szuperligában és éppen egy olyan mérkőzést követően indítottak „hajszát” ellenük, amelyen (a koronavírus-járvány miatt, szerk. megj.) meg sem jelenhettek. A betyárok kiemelték: használták a Délvidék kifejezést, és emiatt a „nyakukba akasztották ezt a botrányt”.

Az eset kapcsán megjelent cikkek közül a Blue Betyars kiemelte az objektiv.rs hírportál „egyáltalán nem objektív megfogalmazását”, amely szerint a „magyar szeperatisták káoszt okoztak a Vojvodina elleni meccsen”. Ott sem voltunk – jegyezték meg a TSC szurkolói, akik szerint azért támadják őket, mert az általuk támogatott klub működése nem illeszkedik a szerbiai hagyományokhoz. A szurkolók közleményük végén kiemelték: „a szurkolói csoport tagjai olyan emberek, akik tisztességesen dolgoznak és alkotnak Szerbiában, és természetesen a szerb államnak fizetik az adót. És betartanak bizonyos szabályokat, amelyek között az egyik legfontosabb, hogy tartózkodnak a provokációktól”.








EZT OLVASTA MÁR?

X