FRISSÍTVE - Liga 1: ki menekül meg a kieséstől? Itt a Sepsi OSK álláspontja


-A A+

FRISSÍTVE: Két nappal azután, hogy hétfőn a Kolozsvári CFR megnyerte sorozatban harmadik, fennállása hatodik bajnoki címét, szerdán az alsóházban is eldől, hogy kinek kell búcsúznia a labdarúgó Liga 1-től. A Sepsi OSK képviselői "égbekiáltónak" tartják a helyzetet, szerintük a háromszéki csapat ellen hozták a döntést.

Mint arról többször is beszámoltunk, a play out lebonyolítását rendkívül megnehezítette, hogy a Bukaresti Dinamónál valóságos koronavírusos járványgóc alakult ki, és emiatt a fővárosi csapat hét mérkőzését is el kellett halasztani. Időközben meggyógyultak a játékosok/lejárt a kötelező 14 napos karantén, és a Dinamo elkezdte bepótolni az elmaradt meccseit.

Arra viszont már nem lesz ideje, hogy az összes mérkőzését lejátssza, mert a Román Labdarúgó Szövetség (FRF) végrehajtó bizottsága hétfőn, a "bajnoki döntő" lebonyolítása mellett arról is határozott, hogy nem lehet tovább halasztani az idei szezon lezárását, és augusztus 9-12-re beprogramálta a Liga 1 tizenkettedik és a Liga 2 harmadik helyén végzett csapatok osztályozóját. Ennek a párharcnak az egyik résztvevője már ismert, az egyenes ágon feljutó Aradi UTA és FC Arges Pitesti mögött végző Dacia Mioveni csapata, a felsőházban viszont zöld asztalnál kellett eldönteni, hogy milyen elvek alapján alakítják ki a végső rangsort.

A FRF végrehajtó bizottságának döntése után kedd este a Hivatásos Labdarúgó Liga (LPF) két rangsorolási javaslatot tett le az élvonalban érdekelt klubok asztalára:

  • a teljes szezonban elért meccsenként pontátlag alapján alakítsák ki az alsóházi tabellát
  • a play outban elért meccsenként pontátlagot vegyék figyelembe a végső rangsor kialakításakor

A Look Tv információi szerint a csapatok a második javaslatra szavaztak, tehát az alsóházi rájátszásban elért teljesítmény alapján rangsorolnák a klubokat. Ebben az esetben a play out tabellája az utolsó forduló előtt így nézne ki:

Csapat                                                 pont/meccs átlag
1. Nagyszebeni FC Hermannstadt       1,91 
2. FC Viitorul                                       1,69
3. Academica Clinceni                         1,62
4. FC Voluntari                                     1,62
5. Poli Iași                                             1,38
6. Sepsi OSK                                        1,17
7. Bukaresti Dinamo                            0,87
8. Chindia Targoviste                           0,63

Ha megmaradna a jelenlegi sorrend a szerda délutáni mérkőzések után is, akkor a Chindia és a Dinamo búcsúzna a Liga 1-től, a Sepsi OSK pedig osztályozót játszana a Dacia Mioveni csapatával. Háromszéki szemszögből van viszont még egy ennél is sötétebb forgatókönyv, ugyanis ha Leo Grozavu csapata szerda délután hazai pályán kikapna az Academica Clinceni-től, a Dinamo pedig legyőzné a FC Viitorult, akkor a bukarestiek megelőzhetnék a Sepsi OSK-t, amely ez esetben búcsúzna az élvonaltól.

A legkedvezőbben akkor alakulnának a dolgok, ha a Sepsi-Academica összecsapás mellett a Nagyszebeni FC Hermannstadt-Poli Iași mérkőzésen is hazai győzelem születne, ugyanis ebben az esetben a háromszékiek megelőznék a Poli Iași-t. E forgatókönyv szerint a Sepsi OSK biztosan a Liga 1-ben folytatná a következő szezonban is, a Poli osztályozót játszana a Dacia Mioveni-csapatával, a Dinamo és a Chindia pedig a Liga 2-be kerülne. 

Liga 1, play out, a 14. forduló mérkőzései
Dinamo - FC Viitorul (szerda, 17:00 óra)
FC Hermannstadt - Poli Iaşi (szerda, 17:00 óra)
Sepsi OSK - Academica Clinceni (szerda, 17:00 óra)
Chindia - FC Voluntari (szerda, 17:00 óra)

Jelenleg a pályán elért eredmények alapján ez a valós táblázat az alsóházban.

 Hadnagy Attila: „Ellenünk hozták ezt a döntést”

A Maszol megkeresésére Hadnagy Attila, a Sepsi OSK klubigazgatója elmondta: igazságtalan döntés született, amivel szándékosan előnytelen helyzetbe hozták a teljes szezon eredményei alapján csaknem biztosan bentmaradó székelyföldi csapatot.

„Még ha győzünk is és a Hermannstadt döntetlent játszik a Iași-sal, akkor is megyünk osztályozóra, ami hihetetlen. A világon nem lehet ilyet látni, hogy a kilencedik helyről egy csapat osztályozóra kényszerül, amikor még négy csapat a háta mögött van. Ellenünk hozták ezt a döntést” – adott hangot nemtetszésének a klubvezető. Hadnagy szerint azzal, hogy ezt a számítási módot szavazták meg, az OSK-t akarják ellehetetleníteni, de reménykedik abban, hogy a pályán elért eredménnyel tudnak arról tenni, hogy „nem jön nekik össze”.

A szavazás körülményeiről Hadnagy úgy fogalmazott: az első 6 csapatnak mindegy volt, hogy milyen döntés születik, de véleménye szerint „egyeztetések alapján” történt a döntés meghozatala. A klubigazgató elmondta: szerinte a legjobb megoldás az volna, ha 16 csapatosra bővítenék az 1. Liga mezőnyét, az OSK-nak ugyanakkor mindenképpen meg kell nyernie a szerda esti összecsapást.

A Sepsi OSK tulajdonosa, Diószegi László egy szavas Facebook-bejegyzésben reagált a kialakult helyzetre.








EZT OLVASTA MÁR?

X