Honosították Mario Camorát, a CFR játékosát


-A A+

A kormány hétfői ülésén határozattal román állampolgárságot adott Malico Paulino Mário Jorge portugál labdarúgónak, aki Mario Camora néven játszik a román bajnokságban.

Az Ifjúsági és Sportminisztérium indoklása szerint az élsportoló honosítására a román labdarúgó-válogatott erősítésének céljából van szükség.

A bajnoki címvédő Kolozsvári CFR balhátvédje már nem „mai gyerek”, 33 éves, de még mindig jó formában van. 2011 óta tagja a kolozsvári csapatnak, jelenleg alapembere, közel 340 mérkőzést játszott a „vasutasok” színeiben, és négy bajnoki cím megnyeréséből vette ki a részét.

Camora honosítását Mirel Rădoi, a roman labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya szorgalmazta, mivel a nemzeti csapatnak szerinte egyik gyenge pontja a baloldali védelem. a játékos akár már a válogatott soron következő Nemzetek Ligája-meccsekre is meghívót kaphat: a B-liga 1. csoportjában érdekelt románok szeptember 4-én Észak-Írországot fogadják, három nap múlva pedig Ausztriában vendégszerepelnek.

A csoportnak tagja még Norvégia, amellyel októberben játszanak Rădoiék, de a románoknak van egy tavaszról a koronavírus-járvány miatt elhalasztott izlandi meccsük is októberben, a múlt NL-szezon rájátszásából, ami egyben Európa-bajnoki pótselejtező is. A győztes a bolgár–magyar párharc továbbjutójával vív meg egy helyért a 2020-as (de a járvány miatt 2021-re halasztott) kontinenstornán.








EZT OLVASTA MÁR?

X