László Csaba az indiai élvonalban vállalt vezetőedzői munkát


-A A+

László Csaba lett az indiai Szuperligában szereplő Chennaiyin FC vezetőedzője. A klub honlapjának vasárnapi beszámolója szerint az 58 éves magyar tréner szerződése a következő szezonra szól.

„Büszke és boldog vagyok, hogy a Chennaiyin FC vezetőedzője lettem. Megtiszteltetés számomra, hogy csatlakozhatok a klubhoz, amely mögött hat sikeres év áll" – nyilatkozta László Csaba.

A 2014-ben alakult csapat 2015-ben és 2018-ban az első, tavaly pedig a második helyen végzett az élvonalban. A vezetőedzői posztot korábban az olasz Marco Materazzi, az angol John Gregory és a skót Owen Coyle töltötte be. „Úgy gondolom, a Chennaiyin FC egy jól felépített, családias klub, amelyet mindig rendkívül szenvedélyes szurkolók vesznek körül" – vélekedett László Csaba.

Vita Dani, a klub társtulajdonosa felidézte, hogy a székelyudvarhelyi születésű László Csaba jelentős tapasztalattal rendelkezik, hiszen már nyolc országban dolgozott: volt a Ferencváros, az FC Sopron, az MTK, a skót Heart of Midlothian és Dundee United, a belga Charleroi, a felvidéki Dunaszerdahely és legutóbb a sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK vezetőedzője, valamint az ugandai és a litván válogatott szövetségi kapitánya. Korábban Németországban, valamint a magyar válogatott másodedzőjeként is tevékenykedett.

A klubvezető hozzátette, céljuk, hogy egyrészt ismét bajnokok legyenek a Szuperligában, másrészt közönségszórakoztató futballt játsszanak.








EZT OLVASTA MÁR?

X