Kollár: a serpák el sem indultak Erőss Zsoltékért


-A A+

Kollár Lajos a Magyarok a világ nyolcezresein expedíció sorozat vezetője telefonos interjújának második részében újra elmondta: Erőss Zsolt végelgyengülését egészen biztosan a folyadékhiány okozta. Elmérte a folyadék mennyiségét, nagyon keveset vitt magával a csúcsra, és ez volt a legnagyobb hiba.

Kollár a serpákról is beszélt, kemény kritikát fogalmazott meg. Azt mondta, hogy az Erőssék keresésére felküldött serpák is csalódást okoztak. Először ezer dollárt kértek, aztán meggondolták magukat és ezer euróért voltak hajlandók csak felmenni. Akkor is csak a hármas táborból a négyesbe.

Másnap kiderült, hogy a két serpa, akinek a feladata az lett volna, hogy felmenjenek, mégsem indult el másnap reggel, vagyis visszafordultak.

Kollár elmondta, a nepáliakat nem különösebben érdekelte, hogy mi van fent, sikerült a négyes táborban tartózkodó spanyolokkal kapcsolatot létesíteni, akik elmondták, nincsenek ott magyarok. Ekkor érezte az expedíció vezetője is, hogy itt a vége.

Kollár azt is elmondta, hogy nem a serpák, hanem a koreai hegymászók készítették el azokat a felvételeket, amelyek Kiss Péter esetleges holtestét rögzítették. Kiss egy jégfolyosóban zuhant 500-600 métert, ezt nem élhette túl. Kiss előtte visszafordult, hogy segítse Erősst.

Azt is hozzátette, hogy nincs esély ilyenkor sem gps-re, sem pedig helikopteres mentésre, ahogy fogalmazott, amíg a mentés tart, addigra 13-szor meghal az ember.

A teljes interjú a 4bakancs.com oldalon, vágatlanul hallható.








EZT OLVASTA MÁR?

X