Nemzetek Ligája: magyarvész Törökországban


-A A+

A magyar labdarúgó-válogatott Szoboszlai Dominik bombagóljával 1–0-ra nyert Törökország vendégeként a Nemzetek Ligája új idényének csütörtöki nyitányán.

Marco Rossi szövetségi kapitány hosszú idő után ismét kedvenc felállásában, azaz három belső védővel küldte pályára a csapatot, amely kifejezetten bátran kezdte a mérkőzést. A magyarok sorra vezettek szép és veszélyes támadásokat, a török kapusnak több védése is volt az első negyedórában, miközben a hazaiak támadásban kifejezetten pontatlanok voltak, így el sem jutottak Gulácsi kapujáig.

A játékrész derekán olyannyira fokozódott a magyar nyomás, hogy a törökök nemhogy a félpályáig nem jutottak el, még a kapujuk előteréből sem tudtak kijönni a hatékony letámadás miatt. A magyar fölény nagy helyzetekben is megnyilvánult, és csak a szerencse mentette meg a törököket a góltól, ugyanis előbb a Szoboszlai lövésébe sarokkal beleérő Sallai a bal kapufát találta el, majd Holender nagyszerű csavarása a keresztlécen csattant. A szünet előtti percekben kiszabadult a szorításból a hazai együttes, amely először a 39. percben tette próbára a magyar kapust. Az első félidőt legjobban jellemző adat, hogy a törökök mindössze háromszor próbálkoztak kapura lövéssel, míg a magyarok kilencszer.

A folytatásban kiegyenlítetté vált a küzdelem: egyrészt ritkábbak lettek az ígéretes magyar támadások, másrészt a törökök játéka is pontosabbá vált, így ők is eljutottak a kapuig, sőt egy ízben Gulácsinak kellett hárítania egy megpattanó lövést. Ebben a periódusban nem volt benne a gól egyik csapat játékában sem, mégis ekkor kellett a legnagyobbat védenie Cakirnak, ugyanis egy szöglet után Orbán keresztléc alá tartó fejesét bravúrral ütötte ki. Ezt leszámítva csendesen csordogált a mérkőzés, többnyire a két 16-os között folyt a játék. A meccset Szoboszlai bombagólja döntötte el, aki 30 méteres szabadrúgásból talált be úgy, hogy a labda a bal kapufáról vágódott a hálóba.

 

A hátra lévő időben nem tudtak újítani a törökök, így a tartalékos magyarok biztosan őrizték meg minimális előnyüket a lefújásig az esélyesebbnek tartott törökökkel szemben, és megszakították 36 éven át tartó nyeretlenségi sorozatukat Törökországban.

„Az első félidőben az eddigi legjobb teljesítményt nyújtotta a válogatott, mióta én vagyok a szövetségi kapitány. Igazi csapatmunka volt ez a mai győzelem, ami önbizalmat ad a folytatáshoz" – jelentette ki Marco Rossi, aki kifejtette, a törökök talán meg is lepődtek a választott taktikán. „Ez a rendszer igazából nem új, már játszottunk így kétszer. Az elmúlt tíz hónapban sok statisztikát néztünk át és azt láttuk, ezzel a felállással nagyon kevés lehetőséget adtunk az ellenfélnek".

Az olasz szakvezető Schäfer András becserélésével újoncot is avatott. A sorozat másodosztályának megfelelő B-divízió 1. csoportjának második fordulóját vasárnap rendezik, amikor a magyarok 19 órától a szerbeket legyőző oroszokat fogadják a Puskás Arénában.

Nemzetek Ligája, B-divízió, 3. csoport, 1. forduló: Törökország–Magyarország 0–1, gólszerző: Szoboszlai (80.). Oroszország–Szerbia 3–1, gólszerzők: Dzjuba (48. és 81., az elsőt 11-esből, Karavajev 69., illetve A. Mitrovics 78.).
1. Oroszország 1 1 0 0 3–1 3
2. Magyarország 1 1 0 0 1–0 3
3. Törökország 1 0 0 1 0–1 0
4. Szerbia 1 0 0 1 1–3 0

További csütörtöki eredmények:
A-divízió, 4. csoport: Németország–Spanyolország 1–1, Ukrajna–Svájc 2–1.
B-divízió, 4. csoport: Bulgária–Írország 1–1, Finnország–Wales 0–1.
C-divízió, 3. csoport: Moldova–Koszovó 1–1, Szlovénia–Görögország 0–0.
D-divízió, 1. csoport: Feröer-szigetek–Málta 3–2, Lettország–Andorra 0–0.

(Nyitókép: A győztes gólt szerző Szovoszlai | Fotó: MLSZ Facebook-oldal)








EZT OLVASTA MÁR?

X