Dominic Thiem nyerte a US Opent
Az osztrák Dominic Thiem nyerte meg az amerikai nyílt teniszbajnokság férfi egyesét, mivel a vasárnapi fináléban kétszettes hátrányból fordítva legyőzte a német Alexander Zverevet.
Az már a finálé előtt eldőlt, hogy - 2014 óta először - a 27 éves Thiem vagy a 23 esztendős Zverev személyében új Grand Slam-bajnokot avatnak New Yorkban. A második helyen kiemelt osztrák a negyedik GS-döntőjére készült, a korábbiak során kétszer Rafael Nadaltól kapott ki a Roland Garroson, januárban pedig a világelső Novak Djokovic bizonyult jobbnak nála az Australian Openen. Egy újabb elbukott döntővel a harmadik férfi játékos lehetett volna Ivan Lendl és Andy Murray után az open érában (1968 óta), aki elveszti az első négy GS-fináléját.
Az orosz származású Zverev az idén Melbourne-ben került először a négy közé Grand Slamen, ahol éppen Thiem állította meg őt. A 140. US Open váratlan végjátékára utalt az a két statisztikai adat is, hogy az elmúlt 13 GS-t Nadal, Djokovic vagy Federer nyerte, akik a legutóbbi 67 kiemelt tornából 56-szor diadalmaskodtak. Ami a két finalista egymás elleni mérlegét illeti, Thiem 7/2-re vezetett kettejük párharcában, ráadásul GS-tornán mindhárom alkalommal ő győzött.
Tizedik csatájuk - melyre a koronavírus-járvány miatt üres Arthur Ashe Stadionban került sor - meglepetésre a 198 centis Zverev fölényével indult, aki bátran ment fel a hálóhoz, remekül adogatott, és már 2:1-nél elvette ellenfele szerváját, aki rendkívül idegesen kezdett. A bécsújhelyi teniszező a folytatásban is defenzív volt, méterekkel az alapvonal mögött rohangált a labdákért, és alig merte "elengedni" a kezét.
A hamburgi születésű Zverev fél óra alatt besöpörte az első játszmát, és a másodikban is hamar brékelőnybe került. Thiem továbbra sem találta a játékát, és 5:1-nél - amikor már húsz rontott ütésnél tartott - adogatóként szettlabdákat kellett hárítania. Zverev 5:2-nél nem tudta kiszerválni a játszmát, szettlabdánál csúnyán elrontott egy könnyű röptét, Thiem visszabrékelt, így nemsokára 5:4 állt az eredményjelzőn. Ekkor azonban már nem remegett meg a német, és 80 perc elteltével magabiztosan hozta a második játszmát is.
A harmadik felvonásban Zverev ismét hamar lépéselőnyben volt, ám az egyre inkább magára találó Thiem a meccs során először elvette az adogatását, majd 5:4-nél megismételte ezt, és szépített. Jöhetett a negyedik szett, amelyben fej fej mellett haladtak a felek, mígnem Zverev 3:5-nél egy gyenge szervagémet játszott, így riválisa kiegyenlített.
Az osztrák lendületben maradt, rögtön brékelt az utolsó játszmában, ám az ismét erőre kapó német visszakapaszkodott, így újra nyílt lett a küzdelem. Thiem 3:4-nél elvesztette az adogatását, csakhogy a láthatóan ideges Zverev 5:3-nál nem tudta kiszerválni a meccset. Erre kisvártatva az osztráknak is lehetősége nyílt 6:5-nél, de neki sem sikerült, majd a döntőt lezáró rövidítésben egy hajszálnyival Thiem volt a jobb. A fordulatos és nem túl színvonalas finálé 4 óra 3 percig tartott.
Dominic Thiem (osztrák, 2.)-Alexander Zverev (német, 5.) 2:6, 4:6, 6:4, 6:3, 7:6 (8-6)
- 33272 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 33274 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 33274 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 33275 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 33277 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 33277 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni