A KAA Gent három meccs után kirúgta Bölöni Lászlót
Huszonöt napig vezethette a KAA Gent csapatát Bölöni László, ugyanis hétfőn a flamand alakulat igazgatótanácsa úgy döntött, hogy nem tart tovább igényt a szolgálataira - írják a La Libre Belgique és a La Derniere Heure című országos lapok.
A döntés azért is számít meglepőnek, mert a csapat kedden Bajnokok Ligája-selejtezőt játszik a Rapid Wien ellen.
A marosvásárhelyi edző három mérkőzésen vezethette a csapatát, legutóbb múlt pénteken, amikor Gent 2-1-es vereséget szenvedett az újonc Eupen vendégeként. A flamandok 5 forduló után a tabella 16. helyén állnak 1 győzelemmel és 4 vereséggel. Az is az igazsághoz tartozik viszont, hogy ebből csak két vereség Bölöni „sara”, ugyanis a bajnokság első három fordulójában nem ő ült a gentiek kispadján. Arról már korábban, alig pár nappal Bölöni érkezése után cikkezett a belga sajtó, hogy a játékosok közül többen is megkérdőjelezték edzési módszereit, mint fogalmaztak, „nem értik, hogy mit játszik a csapat”.
A Belgiumban kimondottan népszerű, 67 éves Bölöni 2008 és 2010 között a Standard Liege-t vezette, amellyel 2009-ben bajnokságot nyert. A román nemzeti csapat korábbi szövetségi kapitánya (2000-2001) megfordult még az AS Nancy (1994-2000), a Sporting Lisszabon (2001-2003), a Rennes (2003-2006), az AS Monaco (2006), az RC Lens (2011) és a PAOK Thesszaloniki (2011-2012) csapatánál is.
- 34931 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 34933 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 34933 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 34934 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 34935 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 34936 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni