Az Internazionale bejelentette Arturo Vidal szerződtetését


-A A+

Az Internazionale labdarúgóklub kedden bejelentette, hogy szerződtette a chilei Arturo Vidalt az FC Barcelonától.

A milánói klub keddi bejelentése szerint a mindössze egymillió euróért igazolt középpályással két szezonra szóló megállapodást kötöttek, amely egy évvel meghosszabbítható. A Corriere dello Sport értesülése szerint a bónuszokon felül 6 millió euró lesz az éves fizetése.

 

Vidal azért távozott - jövő nyárig szóló szerződése ellenére közös megegyezéssel - az FC Barcelonától, mert az új vezetőedző, a holland Ronald Koeman nem tartott rá igényt. A 33 éves labdarúgó 2018-ban igazolt a katalánokhoz, az előző szezonban 43 mérkőzésen lépett pályára, és nyolc gólt szerzett. Korábban, 2011 és 2015 között a Juventust erősítette, ahol az Inter jelenlegi vezetőedzőjének, Antonio Conténak az irányításával sorozatban három bajnoki címet ünnepelhetett. A Juvéból a Bayern Münchenbe szerződött, a bajorokkal három német bajnoki címet ünnepelt, és 2016-ban a Német Kupát is megnyerte a csapattal.

Vidal a chilei válogatottban 2007 óta 115 meccsen játszott, és 28-szor volt eredményes.








EZT OLVASTA MÁR?

X