Erőss Zsolték lesznek az utolsó magyarok 8000 méter fölött


-A A+

Erőss Zsolt és Kiss Péter tragédiájához minden valószínűség szerint az vezetett, hogy kevés folyadékot vittek magukkal - mondta el Kollár Lajos, a magyar Kancsendzönga-expedíció vezetője kedden a ferihegyi repülőtéren, miután hazaérkezett Nepálból. A Magyarok a világ nyolcezresein expedíciósorozat nem folytatódik.

Közölte: nála vannak azok a fotók is, amelyeken egyértelműen felismerhető Kiss Péter holtteste a Kancsendzöngán. A fiatal hegymászó nem mindennapi módon visszaindult Erőss Zsoltért, "sajnos abban tapasztalatlan volt, hogy 8000 méter felett nem lehet emberségesnek lenni" - jegyezte meg Kollár Lajos.

Az expedíció vezetője megjegyezte, "senki sem gondolt arra, hogy Péter egy csúcsmászás után, ilyen fizikai állapotban egyáltalán képes erre".

"Egyesek szerint nem lett volna szabad Pétert ilyen magasra vinni. Pedig az egész táborrendszerből ő volt az egyik legjobban teljesítő mászó. A szerződése is úgy szólt, hogy ha hétezer méter után nem bírja, nem jön feljebb. Sok magyar és külföldi hegymászót mégis zsebre vágott a teljesítményével. Őt a szíve vitte vissza: olyat tett, amit nem lett volna szabad. Ha akkor bekapcsolja a rádiót, lebeszélem róla. De nem kapcsolta be" - tette hozzá Kollár Lajos.

Az expedícióvezető elmondása szerint korábban arról beszéltek Erőss Zsolttal, hogy régen volt már ilyen jól működő, remekül kiszámított csúcshódítási kísérletük: nem voltak problémák, senkinek nem volt torokgyulladása, mindenki remekül bírta az akklimatizációt.

Erőss Zsolt állapotának gyengülése váratlan volt, ám amikor kiderült, hogy Kiss Péter visszament érte, Kollár Lajos továbbra is reménykedett, hogy a táborba lejutva megoldódnak a problémák.

Az Erőss Zsolttal rádión folytatott beszélgetésekből azt állapították meg, hogy valószínűleg ott követtek el hibát, hogy túl kevés folyadékot vittek magukkal. Erőss Zsolt a számára megszokott mennyiséget vitte, ám ez ezúttal, úgy tűnik, ez nem volt elég - vélekedett az expedíció vezetője.

Kollár Lajos elmondása szerint a Magyarok a világ nyolcezresein elnevezésű expedíció a Kancsendzönga tragédiával végződött meghódítása után befejeződik, egyelőre nincsenek olyan kaliberű hegymászók, akik képesek lennének a feladatra.

Kollár Lajos még Nepálból telefoninterjút adott a 4bakancs.com portálnak, amelynek beszámolt a két mászóval folytatott rádióbeszélgetésről és a tragédia lehetséges okairól is. Az expedíció blogoldalán meghallgatható beszélgetésből kiderül egyebek mellett az is, hogy Erőss Zsolt élete 0,5-1 liter vízen múlhatott, Kiss Péter pedig ereszkedés közben valószínűleg lezuhant.

Erőss Zsoltnak és Kiss Péternek május 20-án sikerült feljutnia a Nepál és India határán található, 8586 méteres Kancsendzönga csúcsára. A magyar hegymászók kimerültséggel küzdöttek, és a lefelé vezető úton el is szakadtak egymástól. Eltűnésüket két nappal később jelentették be. Erőss Zsoltot és Kiss Pétert nem találták meg a mentésükre küldött serpák sem a 7600 méteren lévő 4-es táborban, sem a környékén.
 

 








EZT OLVASTA MÁR?

X