BL-sorsolás: Messi és Ronaldo ellen is fog játszani a Fradi Budapesten


-A A+

A 25 év után főtáblás Ferencváros a Juventus, az FC Barcelona és a Dinamo Kijev csapatával került azonos csoportba csütörtökön a labdarúgó Bajnokok Ligája nyoni sorsolásán.

A magyar bajnokot a negyedik kalapból utolsóként húzták ki, addigra pedig már csak a G csoportban maradt hely, ami azt jelentette, hogy a zöld-fehéreknek meg kell küzdeniük az elmúlt bő évtized két legnagyobb sztárjának, Cristiano Ronaldónak és Lionel Messinek a csapatával is.

Az ötszörös aranylabdás portugál támadó által fémjelzett olasz bajnok eddig kétszer, míg a hatszoros aranylabdás argentin játékmester által vezetett katalán együttes ötször diadalmaskodott a legrangosabb európai kupasorozatban.

A Ferencváros ukrán vezetőedzőjének, Szerhij Rebrovnak viszont minden bizonnyal éppen a harmadik ellenféllel, a Dinamo Kijevvel vívott párharc lesz a legpikánsabb, mivel játékosként több mint 10 évet futballozott az együttesben, melyet 2014 és 2017 között edzőként irányított.

Ráadásul Rebrov az edzői pályafutását is a Dinamónál kezdte, majd a szamárlétrát végigjárva, 2014 és 2017 között első vezetőedzői megbízatását is ott töltötte, munkásságát pedig két-két bajnoki cím és kupagyőzelem fémjelezte. Az ukrán ezüstérmes és kupagyőztes tavaly az Európa-liga csoportkörében búcsúzott a Ferencvároshoz hasonlóan.

A Ferencváros riválisai közül kettővel már összecsapott, ráadásul története talán két legfontosabb mérkőzését vívta ellenük: 1965-ben a Juventust 1-0-ra legyőzte a Vásárvárosok Kupájának fináléjában, míg az 1975-ös KEK-döntőben 3-0-ra kikapott a Dinamo Kijevtől.

A további magyar érdekeltségű csapatok közül a Szoboszlai Dominiket foglalkoztató Salzburg a címvédő Bayern Münchennel, az Atlético Madriddal és a Lokomotiv Moszkvával került azonos kvartettbe, míg a Willi Orbánt és Gulácsi Pétert soraiban tudó RB Leipzig a Manchester Uniteddel, a Basaksehirrel és az előző kiírásban döntős Paris Saint-Germainnel találkozik, amelyben Lőw Zolt a másodedző.

A BL hat fordulóját október 20-21-én, 27-28-án, november 3-4-én, 24-25-én, december 1-2-án és 8-9-én rendezik. A csoportokból az első kettő jut a nyolcaddöntőbe, a harmadik helyezettek pedig átkerülnek az Európa-liga egyenes kieséses szakaszába.

A labdarúgó Bajnokok Ligája csoportjai:

    A csoport:

  • Bayern München (német), Atlético Madrid (spanyol), Salzburg (osztrák), Lokomotiv Moszkva (orosz)

    B csoport:

  • Real Madrid (spanyol), Sahtar Donyeck (ukrán), Internazionale (olasz), Borussia Mönchengladbach (német)

    C csoport:

  • FC Porto (portugál), Manchester City (angol), Olimpiakosz (görög), Olympique Marseille (francia)

    D csoport:

  • FC Liverpool (angol), Ajax Amsterdam (holland), Atalanta (olasz), Midtjylland (dán)

    E csoport:

  • Sevilla (spanyol), Chelsea (angol), Krasznodar (orosz), Rennes (francia)

    F csoport:

  • Zenit (orosz), Borussia Dortmund (német), SS Lazio (olasz), Club Brugge (belga)

    G csoport:

  • Juventus (olasz), FC Barcelona (spanyol), Dinamo Kijev (ukrán), FERENCVÁROS

    H csoport:

  • Paris Saint-Germain (francia), Manchester United (angol), RB Leipzig (német), Basaksehir (török)







EZT OLVASTA MÁR?

X