Roland Garros: elődöntőbe jutott a Babos Tímea, Kristina Mladenovic kettős
A címvédő Babos Tímea, Kristina Mladenovic kettős a negyedik mérkőzését is megnyerte, ezzel elődöntőbe jutott a francia nyílt teniszbajnokságon.
A világbajnok magyar, francia duó a keddi negyeddöntőben a Marta Kosztyuk, Aljakszandra Szasznovics ukrán, fehérorosz párost verte.
A második helyen kiemelt Babosék - akik közösen diadalmaskodtak az elmúlt két évben a világbajnokságon - ellenfelükhöz hasonlóan egy szettet veszítettek eddigi három meccsükön. Kedden az első szettben csak egyszer vesztették el az adogatásukat, míg Kosztyuk és Szasznovics háromszor, így 33 perc alatt eldőlt a játszma.
A folytatásban a címvédő kettős 2:1-nél került brékelőnybe, majd 5:2-re elhúzott, de kétszer sem tudta kiszerválni a meccset, és az ellenfél kiegyenlített. A játszma hetedik brékjét követően ismét a mérkőzésért adogattak, s ezúttal már sikerrel jártak, így 1 óra 26 perc alatt lezárták a mérkőzést.
Babosék a négy között a kilencedikként rangsorolt amerikai Sofia Kenin, Bethanie Mattek-Sands, vagy a negyedik kiemelt cseh Barbora Krejcikova, Katerina Siniakova párossal csapnak össze.
Babos Tímea, Kristina Mladenovic (magyar, francia, 2.)-Marta Kosztyuk, Aljakszandra Szasznovics (ukrán, fehérorosz) 6:2, 7:5
- 33299 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 33301 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 33301 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 33303 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 33304 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 33304 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni