Eb-pótselejtező: összejön-e a novemberi magyar-román?


-A A+

​Mind Magyarország, mind pedig Románia labdarúgó válogatottja idegenben lép fel csütörtökön este 21:45-tól a jövő évre halasztott Európa-bajnokság pótselejtezőjén.

A Marco Rossi vezette magyar válogatottnak Szófiából kell győztesen hazatérnie ahhoz, hogy november 12-én a Puskás Arénában harcolhassa ki az Európa-bajnokságon való részvétel jogát az Izland-Románia mérkőzés nyertesével.

Debütálhat Nego

Mint írtuk, a bolgár-magyar mérkőzés legnagyobb hiányzója Szoboszlai Dominik lesz, akinek utazását csapata, az RB Salzburg tiltotta meg a koronavírus elleni küzdelem jegyében. Ott lesz viszont a magyar keretben Loic Nego, a MOL Fehérvár FC labdarúgója, aki – honosítását követően – először kapott behívót Marco Rossitól. Nego 2019. február 14-e óta magyar állampolgár, de eddig azért nem léphetett pályára a magyar nemzeti együttesben, mert korábban szerepelt tétmérkőzésen a francia U19-es és U20-as válogatottban is, ez pedig kizáró ok volt az országváltáshoz. A 29 éves szélső védő, aki tíz éve játszott legutóbb a francia utánpótlás-válogatottban, 2013-ban érkezett Magyarországra, amikor az Újpesthez szerződött, majd egy rövid angliai kitérőt követően tért vissza a lila-fehérekhez, 2015 nyara óta pedig jelenlegi csapatát, a Fehérvárt erősíti. Nego korábban már többször kinyilvánította, hogy ha a szabályok lehetővé tennék, szívesen szerepelne a magyar válogatottban. „A nemzeti csapatban való szerepléssel új fejezet kezdődik a pályafutásomban. Ajándék lesz, ha pályára léphetek a soron következő mérkőzések valamelyikén. Azon leszek, hogy a tőlem telhető legtöbbet hozzátegyem a csapat sikeréhez, természetesen minden mérkőzést meg akarok nyerni" - mondta Nego az MLSZ honlapján, behívásának hírére.

A magyar keret:
kapusok: Dibusz Dénes (Ferencváros), Gulácsi Péter (RB Leipzig), Kovácsik Ádám (MOL Fehérvár FC)
védők: Bese Barnabás (Oud-Heverlee Leuven), Botka Endre (Ferencváros), Fiola Attila (MOL Fehérvár FC), Hangya Szilveszter (MOL Fehérvár FC) Kecskés Ákos (Lugano), Lang Ádám (Omonia Nicosia), Loic Nego (MOL Fehérvár FC), Willi Orbán (RB Leipzig), Szalai Attila (Apollon Limasszol)
középpályások: Cseri Tamás (Mezőkövesd Zsóry FC), Gazdag Dániel (Budapest Honvéd), Holender Filip (Lugano), Kalmár Zsolt (DAC), Nagy Ádám (Bristol City), Schäfer András (DAC), Sigér Dávid (Ferencváros), Szoboszlai Dominik (Red Bull Salzburg)
csatárok: Babati Benjámin (ZTE), Könyves Norbert (ZTE), Nikolics Nemanja (MOL Fehérvár FC), Sallai Roland (Freiburg), Szalai Ádám (FSV Mainz 05), Szőke Adrián (Heracles Almelo), Varga Kevin (Kasimpasa)

Pályára lép Mario Camora?

Ugyancsak újoncot avathat csütörtökön este Reykjavíkban a Mirel Radoi vezette román válogatott, ugyanis a szövetségi kapitány félresöpörve a nacionalista felhangoktól sem mentes kritikákat, behívta keretébe a Kolozsvári CFR csapatkapitányát, Mario Camorát. A 34 éves baloldali védő 2011-ben szerződött a Fellegvárra és azóta is a vasutasok egyik alapemberének, és a Liga 1 legjobbjának számít posztján.  „Kétségkívül ez lesz eddigi karrierem legfontosabb mérkőzése. Először hívtak be a válogatottba, és függetlenül attól, hogy pályára lépek-e vagy sem, mindig emlékezni fogok erre a napra. Remélem, hogy továbbjutunk; ehhez az szükséges, hogy betartsuk az edző utasításait, aki nagyon jól feltérképezte az ellenfelet. Mentálisan és fizikálisan legyünk erősek, és játsszunk fegyelmezetten” – fogalmazott Camora a román labdarúgó szövetség honlapján.

Camora magabiztos játékára nagy szükség lehet Izlandon, ugyanis a hátvédsorból két alapember is kiesett. Az egyik épp a csapatkapitány Vlad Chiricheș, aki klubja, az olasz Sassuolo vasárnapi bajnoki mérkőzésén megsérült. A másik pedig Ionuț Nedelcearu, aki azért került ki a keretből, mert az átigazolási időszak finisében, hétfőn utazott el Athénba aláírni az AEK-kal, és már nem tudott időben visszatérni az országba, hogy átessen a kötelező koronavírus-tesztelésen. A két védő helyére Mirel Rădoi szövetségi kapitány a Kolozsvári CFR-től Cristian Maneát, az Universitatea Craiovától Mihai Bălașát hívta be a keretbe.

A csütörtökön 21.45-től kezdődő, Reykjavíkban rendezendő mérkőzést – amelyet a Pro TV élőben közvetít – zárt kapuk mögött játsszák, az izlandi hatóságok ugyanis a járványhelyzetre való tekintettel, illetve a szigetországban az esetszámok növekedésével nem engedélyezik a nézők jelenlétét a stadionban. Mint írtuk, az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) múlt heti döntése értelmében az általa szervezett sorozatokban, így többek között az Eb-pótselejtezőkben ettől a héttől kezdődően visszatérhetnek a szurkolók a stadionokba, ez a határozat azonban csak azokra az országokra vonatkozik, ahol a hatóságok engedélyezik a nézők belépését a sportrendezvényekre.

A román keret
kapusok: Ciprian Tătărușanu (AC Milan), Florin Niță (Sparta Prága), David Lazar (Astra Giurgiu)
védők: Sergiu Hanca (KS Cracovia), Andrei Burcă, Mario Camora, Cristian Manea (mindhárman Kolozsvári CFR), Dragoș Grigore (Ludogorec), Alin Toșca (Gaziantep), Nicușor Bancu, Mihai Bălașa (mindketten Universitatea Craiova)
középpályások: Alexandru Crețu (NK Maribor), Alexandru Maxim (Gaziantep), Răzvan Marin (Cagliari), Nicolae Stanciu (Slavia Prága), Alexandru Cicâldău (Universitatea Craiova), Gabriel Iancu (FC Viitorul), Ciprian Deac (Kolozsvári CFR), Alexandru Mitriță (New York City), Ianis Hagi (Rangers)
csatárok: Claudiu Keșeru (Ludogorec), Denis Alibec (Kayserispor), George Pușcaș (Reading)

Az Eb-pótselejtező párosítása

  • Izland–Románia (csütörtök, október 8, 21.45)
  • Bulgária–Magyarország (csütörtök, október 8, 21:45)

döntő

  • Bulgária/Magyarország–Izland/Románia (november 12, 21.45) 







EZT OLVASTA MÁR?

X