Eb-pótselejtező: Marco Rossi szerint ötven-ötven százalék az esély a bolgár-magyaron


-A A+

Marco Rossi szerint ötven-ötven százalék eséllyel kezdenek a csapatok csütörtökön a Bulgária-Magyarország labdarúgó Európa-bajnoki pótselejtezőn.

Az Illovszky Rudolf Stadionban tartott szerda délelőtti sajtótájékoztatón a magyar válogatott szövetségi kapitánya hozzátette, ha játékosai megfelelő hozzáállással, a taktikai utasításokat maximálisan betartva lépnek pályára, akkor nőhet az esélyük. Ugyanakkor megjegyezte, az valamelyest a hazaiakat segíti, hogy a találkozót nézők előtt rendezik meg, magyar szurkolók viszont nem lehetnek köztük. Az olasz szakember elmondta, nem várt helyzetet idézett elő, hogy Szoboszlai Dominikot a Red Bull Salzburg nem engedte el a nemzeti csapatba, mert a klubnál több játékos is megfertőződött a koronavírussal. Megjegyezte: mindenki tisztában van azzal, hogy milyen értékes futballistáról van szó, de a válogatottnak megvannak azok a megfelelően képzett játékosai, akik képesek lehetnek a pótlására.

Sallai Roland egyetértett azzal, hogy Szoboszlai hiánya nagy érvágás a csapatnak, de véleménye szerint is meg lehet majd oldani a helyettesítését.

A Freiburg légiósa megjegyezte, felkészültek a bolgár csapatból. Ő harcias ellenfélre számít és úgy gondolja, ezen a téren is fel kell majd venniük a kesztyűt. Ha ez így lesz - folytatta -, az egyéni kvalitások dönthetik el az összecsapást, remélhetőleg a magyarok javára. Sallai Roland hozzátette, kicsit rossz, hogy a magyar szurkolók nem lesznek ott Szófiában, azonban ha nyernek, akkor a mindent eldöntő mérkőzésen már a drukkerek előtt játszhatnak hazai pályán az izlandi vagy a román válogatott ellen. A támadó szerint Bulgáriában célfutballt kell játszaniuk, egyszerűn nyerniük kell.

A csütörtöki találkozó 21.45 órakor a lengyel Szymon Marciniak sípjelére kezdődik.








EZT OLVASTA MÁR?

X