Nemzetek Ligája: magyar döntetlen Moszkvában, osztrák győzelem Ploiești-en


-A A+

A magyar válogatott gól nélküli döntetlent játszott szerdán a csoportot vezető oroszok vendégeként a labdarúgó Nemzetek Ligája másodosztályának megfelelő B-divízió negyedik fordulójában. Románia hazai pályán egygólos vereséget szenvedett Ausztriától.

Marco Rossi szövetségi kapitány együttese a pontosztozkodással maradt a négyes második helyén egy ponttal lemaradva a két éve vb-negyeddöntős oroszoktól, illetve négy ponttal a törökök és öttel a szerbek előtt.

Mindkét csapat kényelmes tempóban kezdte a mérkőzést. Amikor az oroszoknál volt a labda, ők támadóbb szellemben próbáltak futballozni, de a magyar védelem rendkívül stabil volt. A vendégek is vezettek néhány akciót, elsősorban a bal oldalon Holender révén, ám ezek egyikéből sem sikerült helyzetig jutni, csak néhány távoli, egyben veszélytelen lövés jött össze. A játékrész derekától a hazaiak kis mezőnyfölényt harcoltak ki, de a három magyar belső védő rendre jó ütemben lépett közbe, kiválóan futballozott a trió. Teljesítményükről mindent elárul, hogy a szünetig egyetlen kapura lövése volt a csoportot veretlenül vezető riválisnak, de akkor sem akadt dolga Dibusznak.

A folytatásban viszont nagyobb sebességi fokozatba kapcsoltak az oroszok, ennek nyomán először az 54. percben kellett nagyot védenie Dibusznak egy megpattanó lövésnél, nem sokkal később pedig a keresztléc segítette ki. Ebben a periódusban a magyar csapatnak nem maradt ereje támadásépítésre, viszont amikor húsz perc után kiszabadult a szorításból, akkor Nego próbálkozhatott közeli kapáslövéssel, de kísérletét blokkolták. Ezt leszámítva az orosz együttes irányított, azonban a vendégvédelem továbbra is állta a sarat, így az ígéretes akciók rendre elhaltak a magyar 16-osnál. A hajrában ismét fokozódott a nyomás Dibusz kapuján, azonban a hátsó alakzat továbbra is megingás nélkül állta a sarat, így a magyarok kihúzták kapott gól nélkül a találkozót, azaz egy ponttal távoztak Moszkvából, amire legutóbb 1991-ben volt példa.

„Nagyon elégedett vagyok a játékosok hozzáállásával, végig harcoltak, nagyon megszenvedtek az egy pontért" – jelentette ki a mérkőzést követő sajtótájékoztatón Marco Rossi szövetségi kapitány, aki kifejtette, támadásban azért nem sikerült olyan jól játszani, mert a széleken kevésbé volt hatékony a válogatott, mint az ezt megelőző mérkőzéseken. „Ez volt az eddigi legnehezebb találkozónk, akár gólt is kaphattunk volna, így elégedett vagyok a döntetlennel. De azért vagyok büszke, mert a játékosok 95 percen át oroszlánként küzdöttek, ezen az sem változtatott volna, ha kikapnak" - tette hozzá.

A magyar válogatott legközelebb november 12-én az év legfontosabb mérkőzésén Izlandot fogadja Európa-bajnoki pótselejtezőn a Puskás Arénában, majd Szerbiát és Törökországot látja vendégül három, illetve hat nappal később a Nemzetek Ligája utolsó két fordulójában.

Nemzetek Ligája, B-divízió, 3. csoport, 4. forduló: Oroszország–Magyarország 0–0, Törökország–Szerbia 2–2, (Calhanoglu 57., Tufan 76., illetve Milinkovics-Szavics 22., A. Mitrovics 49., 11-esből).
1. Oroszország 4 2 2 0 7–4 8
2. Magyarország 4 2 1 1 4–3 7
3. Törökország 4 0 3 1 3–4 3
4. Szerbia 4 0 2 2 3–6 2

Zsinórban harmadik vereségét szenvedte el Románia

Az izlandi pótselejtezős kudarc (1–2) után teljesen összeomlott a román labdarúgó-válogatott, amely vasárnap Norvégiában szenvedett súlyos, 4–0-s vereséget, szerda este pedig Ploiești-en kapott ki Ausztria legjobbjaitól. Az osztrákok visszavágtak a szeptemberi 3–2-es bécsi vereségért Mirel Rădoi szövetségi kapitány csapatának, amely egy héten belül a harmadik vereségét szenvedte el.

A meccs egyetlen gólját Schöpf szerezte a hajrában.

Nemzetek Ligája, B-divízió, 1. csoport: Románia–Ausztria 0–1 (Schöpf 76.), Norvégia–Észak-Írország 1–0 (Dallas 68., öngól).
1. Ausztria 4 3 0 1 6–4 9
2. Norvégia 4 3 0 1 11–3 9
3. Románia 4 1 1 2 4–8 4
4. Észak-Írország 4 0 1 3 2–8 1

Ez történt még

Európa-szerte rendeztek szerdán NL-meccseket. Az első osztálynak megfelelő A-divízióban Anglia hazai pályán kapott ki Dániától, Hollandia Olaszországban játszott izgalmas döntetlent, míg Magyarország soron következő Eb-pótselejtezős ellenfel, Izland újabb vereséget szenvedett.

A-divízió
1. csoport: Olaszország–Hollandia 1–1 (Pellegrini 16., ill. Van de Beek 25.), Lengyelország–Bosznia-Hercegovina 3–0 (Lewandowski 40., 52., Linetty 45+1.). Az állás: 1. Lengyelország 7, 2. Olaszország 6, 3. Hollandia 5, 4. Bosznia-Hercegovina 2 ponttal.
2. csoport: Anglia–Dánia 0–1 (Eriksen 35., 11-esből), Izland–Belgium 1–2 (Saevarsson 17., ill. R. Lukaku 9., 38., az elsőt 11-esből). Az állás: 1. Belgium 9, 2. Dánia 7, 3. Anglia 7, 4. Izland 0 ponttal.
3. csoport: Horvátország–Franciaország 1–2 (Vlasic 65., ill. Griezmann 8., Mbappé 79.), Portugália–Svédország 3–0 (Bernardo Silva 21., Diogo Jota 44., 72.). Az állás: 1. Portugália 10, 2. Franciaország 10, 3. Horvátország 3, 4. Svédország 0 ponttal.

B-divízió
2. csoport: Skócia–Csehország 1–0 (Fraser 6.), Szlovákia–Izrael 2–3 (Hamsík 16., Mak 38., ill. E. Zahavi 69., 76., 89.). Az állás: 1. Skócia 10, 2. Csehország 6, 3. Izrael 5, 4. Szlovákia 1 ponttal.
4. csoport: Finnország–Írország 1–0 (F. Jensen 66.), Bulgária–Wales 0–1 (J. Williams 85.). Az állás: 1. Wales 10, 2. Finnország 9, 3. Írország 2, 4. Bulgária 1 ponttal.

C-divízió
2. csoport: Észak-Macedónia–Grúzia 1–1 (Alioszki 90+3., 11-esből, ill. Kvarachelija 75.), Észtország–Örményország 1–1 (Sappinen 14., ill. Hovhanniszjan 8.). Az állás: 1. Észak-Macedónia 6, 2. Grúzia 6, 3. Örményország 5, 4. Észtország 2 ponttal.
3. csoport: Moldova–Szlovénia 0–4 (S. Lovric 8., Vuckic 37., 42., 55., az elsőt és a harmadikat 11-esből), Görögország–Koszovó 0–0. Az állás: 1. Szlovénia 10, 2. Görögország 8, 3. Koszovó 2, 4. Moldova 1 ponttal.
4. csoport: Litvánia–Albánia 0–0, Fehéroroszország–Kazahsztán 2–0 (Jablonszkij 36., Juzepcsuk 90+3.). Az állás: 1. Fehéroroszország 7, 2. Litvánia 5, 3. Albánia 5, 4. Kazahsztán 4 ponttal.








EZT OLVASTA MÁR?

X