Ismét súlyosan megsérült Dévai Boglárka Európa-bajnok tornász


-A A+

Két és fél héttel a visszatérése után ismét súlyosan megsérült Dévai Boglárka, Európa-bajnok tornász.

Sóvágó Lajos, a magyar válogatott korábbi szövetségi kapitánya kedden a közösségi oldalán azt írta, a szombathelyi sportolót keresztszalag-szakadás miatt ismét meg kell operálni, de a beavatkozás időpontja egyelőre nem ismert.

A magyar szövetség az MTI érdeklődésre a sérülés tényét megerősítette, ám hozzátette, hogy a pontos diagnózist csak hétfőn közlik.

Dévai a 2018-as glasgow-i Európa-bajnokságon ugrásban aranyérmes lett, ezt követően, szeptemberben egy edzésen beütötte a lábujját a felemáskorláton, és csakhamar egy kisebb műtétre volt szüksége, mert egy letört csontszilánk miatt jelentős fájdalmai voltak. Az orvosi beavatkozás után a seb elfertőződött, ezért ismét kórházba került, és további operációkra került sor, a szteroidok miatt pedig komolyan károsodtak a szalagjai és az ízületei, így csak mankóval tudott járni.

Tavaly tavasszal egy újabb - korrekciós - műtét, majd antibiotikumos kezelés következett, az edzéseket csak június elején tudta újrakezdeni, de a koronavírus-járvány miatti kényszerszünet következtében idén októberig kellett várnia, hogy ismét versenyezhessen. A visszatérésére a hónap első hétvégéjén, a szombathelyi világkupaversenyen került sor, ahol szintén aranyérmet nyert ugrásban.








EZT OLVASTA MÁR?

X