Roland Garros: S. Williams ellen védené meg címét Sarapova


-A A+

A francia nemzetközi teniszbajnokság (Roland Garros) női elődöntőjében a korábbi világelsők csatájában a címvédő orosz Marija Sarapova három szettben legyőzte a fehérorosz Viktorija Azarenkát. A tavalyi győztes ellenfele a 2002-ben itt már diadalmaskodó ranglistavezető amerikai Serena Williams lesz, aki egy játékot vesztett csak a 2012-es döntős Sara Errani ellen.

SARAPOVA–AZARENKA

A két teniszező 13. alkalommal csapott össze egymással, és eddig a fehérorosz játékos felé billent a mérleg nyelve, ő hétszer diadalmaskodott, míg Sarapova ötször – igaz, salakon mindkétszer az orosz nyert.

Nem indult rosszul a mérkőzés a fehérorosz számára, hiszen egyből három fogadóesélyhez jutott Sarapova adogatásánál, és 1:0-s vezetésre tett szert, ezt követően a szettben azonban sok örömre nem volt oka. A címvédő egyből szintén három bréklabdával kezdett, és bár ezeket kivétel nélkül hárította Azarenka, az újabbal már élt az orosz, aki a következő két fogadást egyaránt semmire hozta, miközben saját adogatásaira is vigyázott, így 5:1-nél a játszma megnyeréséért következhetett.

A korábbi világelső orosz borzasztó erős játékkal 40:15-nél két szettlabdához jutott, és stílusosan egy ásszal le is zárta a fél óráig sem tartó első felvonást (6:1).

A második játszmában aztán megszakadt a szintén korábbi világelső Azarenka rossz sorozata, és ha nem is könnyen, de hozni tudta adogatásait, sőt 3:2-es vezetésénél az orosz rontását kihasználva 4:2-re ellépett.

Sarapovának a sikertelen fogadójáték után a rákezdő esővel is meg kellett küzdenie a szettben maradásért, és két elbukott pont után 15:30-nál nehéz helyzetbe került. De nem annyira nehézbe, mint pár másodperccel később! Egy szabad szemmel hosszúnak tűnő labdát ugyan visszaadott, de egyből jelezte, hogy az bizony kinn volt, Azarenka returnjére pedig ezért már nem is indult el. A székbíró lesétált, és jelezte, nem lát a nyom és a vonal között helyet, így csípte azt, ezzel pedig két szettlabdához jutott Azarenka, pedig a sólyomszem szerint egyértelműen hosszú volt a fehérorosz ütése.

Az orosz szépség az elsőt egy ásszal hárította, a másodikat azonban egy kettős hiba miatt már nem, így az első szett lehengerlő játéka után viszonylag simán elbukta a játszmát (2:6) – ráadásul még az eső is egyre intenzívebben zuhogott.

A szünetet követően Azarenka bréklabdát hárítva hozta adogatását, de Sarapovának is nagyot kellett küzdenie, hogy 15:30 után hozza a gémet. Sőt egyből brékelt is az orosz, de négy (!) kettős hibáját két gyönyörű ásza sem tudta kompenzálni (2:2). A címvédő azonban ismét sikeres fogadójátékkal felelt, ráadásul 4:2-nél újra brékelt, így 5:2-nél a döntőbe jutásért szerválhatott.

Azarenka azonban négy mérkőzéslabdát is hárított, és a harmadik bréklabdájával már élni tudott – sok köze, mondjuk, nem volt hozzá, Sarapova négy rossz szervával bukta el a gémet. Ennél sokkal simább lett a következő, a fehérorosz semmire nyerte meg, így 5:4-re szépített.

Sarapova az újabb lehetőségnél 40:0-nél újabb három meccslabdához jutott, és egy ásszal (12:11-re módosította védhetetlen szervái és kettős hibái arányát) ki is használta már az elsőt, így az Azarenka elleni 13. mérkőzését sikerrel vette, kiharcolva a döntőbe jutást (6:4).

Sarapova címvédőként először jutott döntőbe ugyanazon a tornán, ellenfele a fináléban a világelső amerikai Serena Williams lesz, aki 46 perc alatt kiütötte tavalyi döntős olasz Sara Erranit.

WILLIAMS–ERRANI

A két játékos eddig ötször találkozott egymással, eddig pedig kivétel nélkül mindig Serena Williams örülhetett. Játszmát is csak egyet, még 2009-ben nyerte a tavalyi Roland Garros-döntős, 6:4 után azonban azon a meccsen 6:2, 6:0-val felelt az amerikai.

Ezúttal sem úgy indult, hogy szoros lesz a találkozó, Serena Williams szerváival semmit nem tudott kezdeni Errani, mindössze két pontot nyert fogadóként a játszma során, saját adogatásból is csak hatot, így 21 perc alatt elbukta az első felvonást (6:0).

A második szett sem alakult túl jól az olasz számára, aki az első fogadásnál két pontot megszerzett ugyan, a következő kettőben azonban egyet sem, így villámgyorsan 3:0-s hátrányba került.

 

Errani 37 percnyi játék után aztán csak megnyerte az első játékát, 6:0, 3:1-nél pedig a közönség egy emberként éltette az egyébként jó salakjátékost.

Több játékot azonban nem sikerült behúznia, Williams félelmetesen simán 6:0, 6:1-re nyert, így 2002 után ismét bejutott a fináléba. Ilyen sima elődöntő 1991 óta nem volt, akkor Arantxa Sánchez Vicario 6:0, 6:2-re győzte le a hatszoros Roland Garros-győztes, 22 Grand Slam-tornát megnyerő Steffi Grafot.

A 40 nyerőt ütő amerikai teniszező sorozatban a 30. mérkőzését nyerte meg.

A döntőben tehát a címvédő és a világelső találkozik, Sarapova és Serena Williams 16. összecsapása jön, és bár három fellépés után még az orosz vezetett 2–1-re, 2004 óta csak az amerikai nyert, és 13–2-ra fordított.

FRANCIA NEMZETKÖZI TENISZBAJNOKSÁG, ROLAND GARROS (18 718 000 euró, salak)

NŐI EGYES, ELŐDÖNTŐ

  • S. Williams (amerikai, 1.)–Errani (olasz, 5.) 6:0, 6:1
  • Sarapova (orosz, 2.)–Azarenka (fehérorosz, 3.) 6:1, 2:6, 6:4

A DÖNTŐ PÁROSÍTÁSA

  • S. Williams (amerikai, 1.)–Sarapova (orosz, 2.)







Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X