Téli olimpia 2030 – felfüggesztették a barcelonai pályázat előkészítését
A koronavírus-járvány miatti bizonytalanságok következtében felfüggesztették a barcelonai pályázat előkészítését a 2030-as téli olimpiára.
A munkálatokhoz a Spanyol Olimpiai Bizottság (COE), a spanyol kormány, valamint Aragónia és Katalónia autonóm közösség kormányainak támogatására van szükség. Gerard Figueras, a katalán autonóm kormány sportért felelős főtitkára elmondta, a spanyol kormány döntött a tervek előkészítésének leállításáról.
Ifj. Juan Antonio Samaranch, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) korábbi alelnöke úgy vélekedett, alapvető fontosságú, hogy minden szereplőnek teljes egyetértésben kell dolgoznia a rendezés elnyerése érdekében.
„Ha nincs megbízható, szilárd, erőteljes, nyilvános megállapodás a felek között, akkor jobb, ha nem is folytatják. Ez a projekt mindenkié, vagy senkié, ahogyan 1992-ben. Még van idő, és azt javaslom, folytassák a munkát” – nyilatkozta.
A 2030-as téli játékok iránt az 1972-ben, illetve 2002-ben házigazda Szapporó és Salt Lake City, illetve Barcelona - pireneusi helyszínekkel - érdeklődik. Amennyiben Barcelona lenne a befutó, Peking után másodikként adhatna otthont a nyári után a téli olimpiának is. A 2022-es seregszemlét Pekingben, a négy évvel későbbit Milánóban és Cortina d'Ampezzóban rendezik.
Samaranch azt javasolta, hogy a koronavírus-járvány miatt a rendezés jogát ne ítéljék oda idejekorán. A 2032-es nyári olimpia és paralimpia megrendezését fontolgató városok közül több – például az esélyesnek tartott Queensland – szintén felfüggesztette az előkészületeket.
(Címlapkép: Winter Olypics - Facebook)
- 33151 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 33153 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 33154 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 33155 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 33156 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 33156 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni