NB I: az Újpest nem áll ki pénteken a DVTK ellen


-A A+

Az Újpest FC a Facebook-oldalán és hivatalos honlapján bejelentette, hogy nem lép pályára a labdarúgó NB I következő fordulójában a Diósgyőri VTK elleni bajnoki mérkőzésen – írja a Nemzeti Sport.

A fővárosi alakulat halasztási kérelemmel fordult a DVTK-hoz, mert a koronavírus-járvány miatt játékosainak többsége nem bevethető. A diósgyőriek – az MTK-hoz hasonlóan – nem mentek bele a halasztásba a sűrű versenynaptárra (is) hivatkozva.

Az Újpest az NB I kilencedik fordulójában több ifjúsági játékossal a kezdőcsapatban 4–0-s vereséget szenvedett az MTK-tól. A lila-fehérek közleményében az áll, hogy a felnőttcsapat 25 fős keretéből csak két futballistának lett negatív a legutóbbi tesztje, sőt az U19-es játékosok közül többen pozitív mintát adtak.

Nem állunk ki pénteken! A hétvégén még azt mondtuk, hogy az Újpest harc nélkül nem adja oda a 3 pontot, de ebben az...

Közzétette: Újpest FC – 2020. november 4., szerda

 

Az újpestiek azt írták, megértik a DVTK döntését, s remélik, más klub nem kerül hasonló helyzetbe. A klub úgy döntött, a járvány terjedése miatt nem kockáztat, ezért nem áll ki a Diósgyőr ellen. „Sem az ellenfél csapatát, sem a még negatív játékosainkat, fiatalokat nem tehetjük ki ekkora veszélynek. A terjedést és továbbfertőződést csak így tudjuk megakadályozni” – olvasható az ujpestfc.hu-n.

Az Újpest beadta a hivatalos kérelmet a Magyar Labdarúgó-szövetségnek, amely hamarosan elbírálja az esetet. A seregható miskolci gárda a 10. fordulóban pénteken látta volna vendégül az Újpestet. Az MLSZ várhatóan játék nélkül a DVTK-nak ítéli a három pontot.

(Nyitóképen: A lila-fehérek az MTK ellen is ifikkel álltak ki | Fotó: ujpestfc.hu)








EZT OLVASTA MÁR?

X