Női kézilabda BL: szoros meccsen nyert a CSM, kiütötték a Fradit


-A A+

A bukaresti csapat a szlovén bajnok ellen diadalmaskodott, a Fradin a mostanáig nyeretlen Bietigheim gázolt át.  

A koronavírus fertőzésből, majd egy kisebb sérülésből felépülő Cristina Neagu ismét pályára lépett a CSM Bukarest csapatában, mely Ljubljanában játszott szombaton, a Krim ellen. A román bajnok repülőrajtot vett, 0-3-ra, majd pedig 1-5-re vezetett. A szlovén csapat 6-6-nál egyenlített, ám Adrian Vasile tanítványai ismét elhúztak, félidőre pedig 11-12-vel fordultak a csapatok.

A második játékrész elején a Krim Ljubljana két góllal meglépett, ám a CSM rövid időn belül visszavette a vezetést, s nem is engedte már ki a kezei közül. A végeredmény 23-25 lett, a CSM legtermékenyebb gólszerzője Barbara Lazovics volt, 5 találattal.

Győzelmével a CSM a csoport élére állt 10 ponttal, megelőzve az egy, illetve két mérkőzéssel kevesebbet játszott Rostov Don (9 pont) és Vipers Kristiansand (7 pont) együttesét.

Kiütéses vereség

A csoport másik mérkőzésén a Bietigheim lemosta a pályáról a saját szurkolói előtt szereplő Fradit. Az FTC-Rail Cargo egyetlen alkalommal vezetett, 6-5-re, a 13. percben. A 20. őercig fej-fej mellett haladtak a csapatok, utána azonban a hazaiakat a játék minden elemében felülmúló németek egyre jobban elhúztak, s végül 11 góllal, 24-35 arányban győztek. A Fradiból Kovacsics és Klujber is 7 gólt szerzett.

Az FTC-Rail Cargo öt meccsen szerzett 4 pontjával a csoport 5. helyén áll. A Bietigheim első pontjait szerezte meg Érden, melyekkel azonban továbbra is az A-csoport sereghajtója.








EZT OLVASTA MÁR?

X