Felfüggesztették a román jégkorongbajnokságot, de nem egészen


-A A+

Nem kell lejátszaniuk a menetrend szerint előírt mérkőzéseiket a romániai jégkorongbajnokság küzdelmeiben részt vevő kluboknak, döntött a Román Jégkorong Szövetség (FRHG) szerdán. A csapatok azonban lehetőséget kapnak arra, hogy a szabályok betartása mellett bajnoki mérkőzéseket játsszanak egymással.

A Román Jégkorong Szövetség szerdán arról tájékoztatta a hazai bajnokságban részt vevő csapatokat, hogy ideiglenesen szünetelteti a nemzeti bajnokságot. A döntés oka, hogy néhány csapatnál nagy számú fertőzöttet azonosítottak az utóbbi időben. A szakszövetség közleménye ugyanakkor hagy egy kiskaput: amennyiben egy csapat az egészségügyi előírásoknak megfelelően kellő létszámban ki tud állni mérkőzésre, és talál magának ugyanilyen helyzetben lévő ellenfelet, a találkozót meg szabad rendezni. A szövetség tehát eltekint a bajnokság eredeti ütemezésétől, a csapatoknak nem kell pályára lépniük a korábban rögzített program szerint, viszont a szabályok betartása mellett továbbra sem tilos mérkőzéseket játszani.

A határozat kitér a december 17-20. között rendezendő Román Kupára is, amelyet az eredeti időpontban kívánnak lebonyolítani Galacon. A román szövetség döntése nincs hatással a magyar-román közös bajnokság, az Erste Liga küzdelmeire.

(Borítókép: Gyergyói Hoki Klub Facebook-oldala)








EZT OLVASTA MÁR?

X