„A magyarok megbosszulták a vereségünket”


-A A+

A román válogatottnak van mit sajnálnia, hiszen a magyar labdarúgó-válogatott bebizonyította, hogy Izland legyőzhető - írta pénteken az Adevarul című román napilap elektronikus kiadásában azzal kapcsolatban, hogy Magyarország kijutott a jövő évi Európa-bajnokságra.

A lap kiemelte, hogy „a magyarok extázisban vannak”, miután sorozatban másodszor jutottak ki az Európa-bajnokságra úgy, hogy 1986 óta nem szerepeltek világbajnokságon. A lap emlékeztetett, hogy a pótselejtező elődöntőjében Románia 2-1 arányban vereséget szenvedett Izlandtól. A lap szerint a statisztika is alátámasztja, hogy Izland verhető ellenfél lett volna, hiszen 2020-ban a hivatalos meccsein egyedül Romániát győzte le, miközben vereséget szenvedett Magyarországtól, Angliától, Belgiumtól és Dániától. A lap szerint a magyar válogatott egy „fullasztó, őrült” meccs után vívta ki az európai kontinenstornára való kijutást.

A Digisport.ro oldal azt írta címben, hogy a magyar válogatott egy honosított játékos és „az ékköve”, a legújabb sztárja, Szoboszlai góljai révén szerezte meg a győzelmet drámai módon. A Ziare.com hírportál szerint a románok „hóhérjai”, az izlandiak drámai vereséget szenvedtek Budapesten így nem jutottak ki az Eb-re. Úgy vélte, hogy a románok vereségét „a magyarok bosszulták meg” egy „hihetetlenül fordulatos” mérkőzés során.

A Prosport.ro sport hírportál is azt emelte ki, hogy a 88. percben Izland még vezetett, és „csomagjaik már készen voltak” az Eb-re való utazásra, de a magyarok nem adták fel, és hihetetlenül fordítottak.

Magyarország csütörtökön 2-1 arányban győzte le Izlandot a pótselejtező döntőjében, miután megfordította a mérkőzést Nego 88. és Szoboszlai 92. percben szerzett góljaival, így kijutott a jövő évi Európa-bajnokságra. A nyári Eb-n a németekkel, a világbajnok franciákkal és a címvédő portugálokkal szerepel majd azonos csoportban, utóbbi kettővel a Puskás Arénában csaphat össze.







EZT OLVASTA MÁR?

X