Liga 2: otthon tartotta a három pontot az FK Csíkszereda
Hazai pályán aratott egygólos győzelmet vasárnap a másodosztályú labdarúgó-bajnokságban Csíkszereda csapata a két szezonnal korábban még az élvonalban szereplő Concordia Chiajna ellen.
A székelyföldi együttes honlapjának beszámolója szerint Valentin Suciu edző legénysége az első perctől fogva irányította és uralta a játékot, és számtalan helyzetet dolgoztak ki a piros-feketék.
Újdonság volt, hogy ebben az idényben először Ribánszki helyett Gyenge Szilárd védett, és ezúttal Soufiane Jebari is a kezdő tizenegyben kapott helyet. Az eső félidő első nagy csíki gólhelyzetei Bauza előtt adódtak, de Bor és Apró is megpróbálkozott egy-egy szabadrúgással, mindkét lövés azonban mellé ment.
Az első félidő hajrájában megtört a jég, s egy jobb oldali szögletet követően a labda a védők fejéről Schieb elé pattant, aki kapásból „hálószaggató” gólt lőtt a bal felsőbe.
Ez volt a 24 éves játékos első találata az FK színeiben, s mint kiderült, győztes gól volt.
További eredmények: Viitorul Pandurii Târgu Jiu–Pandurii Târgu Jiu 4–3, CSM Slatina–Metaloglobus 1–0, Lénárdfalva–Unirea Slobozia 2–0, Resicabánya–Kolozsvári Universitatea 2–1, Rapid–Farul 2–1, U Craiova 1948–Gloria Buzău 1–1; a Petrolul Ploieşti–Bákói Aerostar meccset hétfőn, a Temesvári Ripensia–CS Mioveni és Dunărea Călăraşi–Turnu Măgurele mérkőzéseket december 2-án rendezik.
Az állás: 1. U Craiova 24 pont/12 meccs, 2. Călăraşi 20/10, 3. Temesvári Poli 20/11, ... 13. FK Csíkszereda 15/11 ... 19. Chiajna 9/11.
A következő fordulóban a csíkiak a nyolcadik helyezett (17 pontos) CS Mioveni vendégei lesznek.
(A nyitókép szerzője: Pál Zoltán | fkcsikszereda.ro)
- 33019 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 33021 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 33021 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 33022 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 33024 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 33024 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni