Újabb változások a román-magyar közös jégkorongbajnokság programjában


-A A+

A  Csíkszeredai Sportklub csapatában igazoltan pozitív koronavírusos esetek és az annak következtében hozott járványügyi intézkedések nyomán az együttes a most következő hétvégén sem tud még a szükséges 13+1 fővel kiállni. Mindezt az Erste Liga hivatalos honlapja közölte szerdán délelőtt.

Elmarad a Csíkszeredai Sportklub MAC HKB Újbuda elleni szombatra, az Opten Vasas HC elleni jövő hétfőre, valamint az UTE elleni jövő szerdára tervezett mérkőzése – adta hírül a román-magyar közös bajnokság hivatalos honlapján megjelent közlemény. Mint írják: ezeket az összecsapásokat későbbi időpontban fogják pótolni.

Ezeknek a mérkőzéseknek a kiesése miatt a csapatok programjának optimalizálása érdekében több ponton változik a versenynaptár. Egy nappal korábban, november 29-én, vasárnap rendezik a Gyergyói HK-UTE találkozót, míg a Brassó és az újpestiek mérkőzése szombat helyett november 30-án, hétfőn lesz. Az eredeti időpontban, szombaton rendezik a Gyergyó-Vasas meccset, míg a Brassóval vasárnap találkozik a budapesti csapat. A MAC HKB egy héttel később utazik az erdélyi túrára, így pedig előrehozták a Dunaújvárosi Acélbikák elleni idegenbeli meccset, ezt november 29-én, vasárnap délután 5-től tartják meg. ​Tekintettel a Csíkszereda visszatérésének várható dátumára, a DEAC és a MAC HKB Újbuda erdélyi túrájának mérkőzései későbbi időpontban kerülnek véglegesítésre.

A változások:
Brassói Corona – Opten Vasas HC 2020.11.29 (vasárnap) TBD (eredeti időpont: 2020.12.02.)
Gyergyói Hoki Klub – UTE 2020.11.29 (vasárnap) 18:30 (eredeti időpont: 2020.11.30.)
Dunaújváros Acélbikák – MAC HKB Újbuda 2020.11.29 (vasárnap) 17:00 (eredeti időpont: 2020.12.11.)
Brassói Corona – UTE 2020.11.30 (hétfő) 18:30 (eredeti időpont: 2020.11.28.)

(Borítókép: ersteliga.hu)








EZT OLVASTA MÁR?

X