Döbbenetesen kevés pénze maradt halála előtt Maradonának


-A A+

A szerdán 60 éves korában szívrohamban elhunyt argentin legenda hatalmas vagyonának jelentős részét fényűző életmódjának és a messze földön híres nagylelkűségét kihasználó embereknek köszönhetően pazarolta el – írta a Daily Mail a Corriere della Sera olasz lap információira hivatkozva.

A 20. század legjobb labdarúgójának választott Maradona a fehéroroszországi Dinamo Brest labdarúgó-klub tiszteletbeli elnökeként évi 15 millió fontot keresett, míg közel-keleti vezetőedzői munkái és a Pumával kötött szerződése is bőven hozott a konyhára. Ennek ellenére mindössze 75 ezer fonttal a bankszámláján tért végső nyugovóra.

A futball ikonikus alakjához mindig is közel álló argentin újságíró, Luis Venura szerint Maradona öröksége azért ilyen csekély, mert az emberek kihasználták nagylelkűségét, és ott verték át, lopták meg, ahol tudták. „Csak annyit kellett tenniük, hogy kértek, és ő adott” – fogalmazott Ventura.

Angelo Pisani, az ügyvéd, aki Maradonának az Olaszországban régóta fennálló adócsalási perében segített, korábban szintén azt állította, hogy a futball legendát nem vetette fel a pénz. „Nagy lábon élt és túlságosan nagylelkű volt” – emelte ki. Hozzátette, ha bárki tudni akarja, mi lett az „isteni” Diego a pénzével, beszéljen az őt körülvevő emberekkel, akik kíméletlenül kihasználták. „Soha nem volt 100 eurónál több a zsebében” – mondta az ügyvéd.

Kezdődik az örökösödési harc

Bár a bankszámla-egyenlege nem erre enged következtetni, úgy tűnik, hogy Maradona öröksége így is szép összegre rúg majd. A Corriere della Sera állítása szerint a tulajdonát képezték „ékszerek, birtokok, luxusingatlanok, luxusautók, kubai és olasz beruházások, kínai futballiskolák és a képjogi szerződések, amelyek halála után is érvényben maradnak”.

Argentin jelentések szerint a hagyaték akár a 150 millió fontot is elérheti. A tortából mindenki szeretne egy szeletet, így a tragédia árnyékában hamarosan megkezdődik az örökösödési harc, mely fényt vethet Maradona kétes adóügyeire is.

(Címplapfotó forrása: Agerpres/EPA)








EZT OLVASTA MÁR?

X