NHL-döntő: a Chicago ötödször, a Boston hetedszer lehet bajnok


-A A+

Romániai idő szerint csütörtök hajnalban kezdődik az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) nagydöntője, amelynek fő kérdése, hogy a Chicago Blackhawks ötödször vagy a Boston Bruins hetedszer hódítja-e el a Stanley Kupát.

A klubtulajdonosok és a játékosok közötti bérvita miatti csonkaszezon egészében remekül teljesít a két csapat: a Chicago az alapszakasz első 24 mérkőzésén mindig szerzett pontot (nyert vagy hosszabbításban kikapott), ami új csúcs, míg riválisa végig harcban volt az Északkeleti-csoport első helyért, ám végül éppen lemaradt róla.

A rájátszásban ugyan imponáló mindkettőjük mérlege, a 12-12 győzelem mellett az alapszakasz első Chicagónak öt, a Bostonnak négy veresége volt, ám egyszer-egyszer közel kerültek a kieséshez. A nyugati bajnok Blackhawks a második körben összesítésben már 1-3-ra állt a Detroit Red Wingsszel szemben, ám innen is továbbjutott, és azóta nyolc meccséből hetet megnyert. A Bruins az első fordulóban hetedik mérkőzésre kényszerült a Toronto Maple Leafs ellenében, és a kanadai gárda kevesebb mint tíz perccel a vége előtt még 4-1-re, másfél perccel a lefújás előtt pedig 4-2-re vezetett. A Bocsok azonban nem ismertek lehetetlent, és hosszabbításban kiharcolták a továbbjutást. Azóta a Boston tíz találkozóból kilencen diadalmaskodott, ráadásul az elmúlt öt fellépésén nem kapott ki, azaz még a Sidney Crosby és Jevgenyij Malkin vezette Pittsburgh Penguinset is kisöpörte.

A két gárda a döntők során soha sem találkozott egymással és 1979 óta először fordul elő, hogy a liga alapító hatosából (Original Six: Boston, Chicago, valamint Toronto, Detroit, Montreal Canadiens és New York Rangers) ketten döntőznek. Utolsó egymás elleni mérkőzésüket még 2011. október 15-én vívták, amikor a Boston büntetőkkel nyert Chicagóban.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X