Moldovai fogadási bűnszervezetet számolt fel az Europol


-A A+

Moldovai élvonalbeli labdarúgó-mérkőzések eredményeinek tiltott befolyásolásában vétkes, szervezett bűnözői csoport négy tagját állította elő az Európai Unió (EU) rendőrségi együttműködési szervezete, az Europol.

A hágai székhelyű Europol keddi tájékoztatása szerint az első osztályban szereplő moldovai klubok legalább fele érintett a bundabotrányban.

Az illetékes moldovai korrupcióellenes hatósággal közösen végzett, továbbra is folyamatban lévő nyomozás nyilvánosságra hozott részletei szerint az élvonal tíz csapata közül idáig öt esetében nyert bizonyítást, hogy a klubok vezetői, edzői, menedzserei, futballistái és egyéb közvetítők is a hálózat részét képezték.

Az elkövetők a 2020/21-es szezonban legalább húsz meccsen befolyásolták az eredményeket, amelyekre főként ázsiai piacokon kötöttek fogadásokat. A fogadások összege 10 ezer és 20 ezer euró között mozgott mérkőzésenként. A bűnözői csoport csalásból szerzett hasznát mintegy 600 ezer euróra becsülik.

A házkutatások során - beleértve a futballklubok irodáit is - számos mobiltelefont, dokumentumot és bankkártyát foglaltak le, közölte az Europol.








EZT OLVASTA MÁR?

X