Magyar–román párharc lesz az utánpótlás labdarúgó Európa-bajnokságon


-A A+

Egy csoportba sorsolták a magyar és a román futballválogatottat a jövő évi U21-es Európa-bajnokságon, amelyen Magyarország társházigazdaként vesz részt Szlovéniával.

Az európai szövetség (UEFA) svájci központjában csütörtökön elkészített sorsoláson az is kiderült, hogy Gera Zoltán szövetségi edző csapata az A csoportban sorrendben a németekkel, a románokkal, majd a hollandokkal találkozik. Az 1978 óta létező U21-es Európa-bajnokságot jövőre első alkalommal rendezik meg 16 csapattal. A tornára a két házigazdán kívül a kilenc selejtezőcsoport győztese, valamint az öt legjobb csoportmásodik jutott ki.

A csoportmérkőzésekre március 24. és 31. között, az egyenes kieséses szakasz összecsapásaira pedig május 31. és június 6. között kerül majd sor. A magyar válogatott a kispesti Bozsik Arénában, illetve Székesfehérváron játssza majd csoportmérkőzéseit. A többi meccset Szombathelyen és Gyirmóton, illetve Celjében, Ljubljanában, Mariborban és Koperben rendezik.

A sorsolás előtt Aleksander Ceferin, az európai szövetség szlovén elnöke közölte: bízik abban, hogy nézők előtt rendezhetik a mérkőzéseket.

  • A-csoport: Magyarország, Németország, Románia, Hollandia.
  • B-csoport: Szlovénia, Spanyolország, Csehország, Olaszország.
  • C-csoport: Oroszország, Izland, Dánia, Franciaország
  • D-csoport: Portugália, Horvátország, Svájc, Anglia







EZT OLVASTA MÁR?

X