Két évre eltiltották az oroszokat a világ sporteseményeitől
A nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) csütörtökön jóváhagyta Oroszország eltiltását, de felére csökkentette a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) által tavaly decemberben kiszabott négyéves büntetést.
A határozat továbbra is megakadályozza az orosz sportolókat abban, hogy a nemzetközi versenyeken országuk zászlaja alatt induljanak és lejátsszák tiszteletükre a himnuszukat. A CAS-döntés értelmében az oroszok a 2021-re halasztott tokiói nyári, valamint a 2022-es pekingi téli olimpián sem indulhatnak nemzetük képviseletében, mint ahogy - sikeres kvalifikációjuk esetén - a 2022-es, katari világbajnokságon sem.
Továbbá 2022. december 16-ig nem jogosultak nagyobb sportesemény megrendezésére, valamint arra ajánlatot tenni. Ezen idő alatt orosz kormánytisztviselők és képviselők nem vehetnek részt olyan eseményeken, mint az olimpia, illetve nagyobb sportágak világbajnoksága.
A döntéssel az Orosz Doppingellenes Ügynökség (RUSADA) és a WADA sem elégedett. Előbbi szerint nem vették figyelembe az összes érvüket, míg utóbbi amiatt csalódott, hogy csökkent az eredetileg négy évre szóló kizárás.
A doppingot állami támogatással alkalmazták
A moszkvai doppingellenőrző laboratórium működését és a RUSADA-t 2015 végén függesztették fel, miután a WADA az év novemberében nyilvánosságra hozta illetékes bizottságának vizsgálati jelentését, amely megállapította, hogy Oroszországban átfogó doppingolás zajlott.
Egy évvel később a WADA által megbízott kanadai jogászprofesszor, Richard McLaren vezette független vizsgálóbizottság arra a következtetésre jutott, hogy Oroszországban a doppingot állami támogatással, rendszerszintűen alkalmazták. A jelentés szerint az orosz doppingellenőrző szervek 2011 és 2015 között harminc sportágban mintegy ezer sportoló vizsgálati mintáját manipulálták, illetve pozitív teszteredményeket titkoltak el.
A WADA négy éves eltiltásról döntött
Az orosz sportolók a 2016-os riói olimpián még elkerülték a teljes kizárást, a 2018-as phjongcshangi téli játékokról ugyanakkor már kitiltották Oroszországot, és sportolóinak külön engedélyt kellett kérniük a szerepléshez. Aki ezt megkapta, semlegesként vehetett részt a versenyeken. Ez a lehetőség továbbra is érvényben van: azok az orosz sportolók, akik bizonyítani tudják, hogy tisztán készülnek, semlegesként lehetnek ott a nagy versenyeken.
Az orosz ügynökség 2018. szeptember 20-án kapta vissza tesztelési engedélyét, a moszkvai labor pedig három hónappal később kezdhette újra működését. Ez utóbbi engedélyezéséhez több feltételt is szabott a WADA, ezek egyike volt az adatbázis átadása. A nemzetközi ügynökséget azonban akkor még megakadályozták az adatok átmásolásában, amelyet aztán tavaly januárban adtak át az oroszok.
A WADA már akkor jelezte, hogy akár hónapokig is eltarthat, amíg megvizsgálja, az információk hitelesek-e, majd 2019 szeptemberében bejelentette, hogy hivatalos vizsgálatot indított azokkal a "következetlenségekkel" összefüggésben, melyeket az adatbázis tartalmazott.
A vizsgálat lezárulta után a WADA-szabályzatnak megfelelést ellenőrző bizottság négyéves eltiltást javasolt, melyet tavaly decemberben a végrehajtó bizottság egyhangúan megszavazott, mivel bizonyítottnak látta, hogy a moszkvai laborban hamis bizonyítékokat iktattak, illetve pozitív eredményeket semmisítettek meg, amelyek segítségével leleplezhetőek lettek volna a csalások.
- 34937 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 34939 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 34939 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 34940 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 34942 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 34942 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni