Egy csoportban küzdenek Magyarország és Románia női kézilabdásai


-A A+

Az Európa-bajnoki bronzérmes magyar női kézilabda-válogatott a német, a cseh, a tunéziai és az ausztrál csapat mellett a román játékosokkal kerültek azonos csoportba a decemberi szerbiai világbajnokságon – derült ki a szombati, belgrádi sorsoláson.

A nemzetközi szövetség (IHF) bejelentette azt is, hogy a magyar érdekeltségű csoport küzdelmeit Újvidéken rendezik. Ez azt jelenti, hogy a magyarok sorozatban harmadszor (2012 januárjában a férfi EB-n, 2012 decemberében a női EB-n és most december- ben a női VB-n) léphetnek pályára Újvidéken, ahová rendszerint több ezer néző kíséri el a kedvenceket.

Siti Beáta, a válogatott edzője elmondta, hogy az együttes kiegyensúlyozott hatosba került. „Tunéziát és Ausztráliát le kell győznünk, a németek és a románok ellen pedig jól teljesítettünk a legutóbbi EB-n. A csehek Izland ellen jutottak ki a VB-re. Nyilván az elsődleges cél a továbbjutás, és a csoporton belül minél előkelőbb helyezés megszerzése" – fogalmazott.

Hozzátette: a kieséses szakasz elején, a nyolcaddöntőben a norvégokat el kellene kerülni, a C csoportban a többiek ellen biztosan jó eséllyel lehet felvenni a küzdelmet. „A spanyolok az EB-n nem teljesítettek jól, de ennek a legfőbb oka feltehetőleg az olimpia közelsége volt. Van fél évünk arra, hogy feltérképezzük VB-ellenfeleinket" – mondta Siti.

Vetési Iván, a magyar szövetség elnöke a Sport TV-nek elmondta: elégedettek lehetnek a sorsolással. „Vannak könnyebb és nehezebb ellenfelek is. Az első vagy a második helyen tovább lehet jutni. Utána már nehezebb menet jön" – mondta az MKSZ elnöke, majd kitért a leukémiával kezelt Karl Erik Böhnre is. „A szövetségi kapitány állapota javul, a nyár közepén döntünk majd vele arról, hogy tudja-e vállalni a csapat felkészítését a világbajnokságra. Egyelőre úgy tűnik, csatlakozni tud a csapathoz" – tette hozzá Vetési.

A december 7. és 22. közötti VB-n a hatos csoportok első négy-négy helyezettje jut a legjobb 16 közé, a nyolcaddöntőbe. A csoportkör találkozóira Belgrádban, Nisben, Újvidéken és Zrenjaninban kerül sor.

A csoportok és helyszínek:

A csoport (Belgrád): Montenegró, Hollandia, Franciaország, Dél-Korea, Kongói DK, Dominika

B csoport (Nis): Dánia, Brazília, Szerbia, Kína, Japán, Algéria

C csoport (Zrenjanin): Norvégia, Lengyelország, Angola, Spanyolország, Argentína, Paraguay

D csoport (Újvidék): Magyarország, Németország, Románia, Csehország, Tunézia, Ausztrália








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X