Háromszor találtak kapuba a tahitiek, mégis kikaptak 6–1-re


-A A+

Hétfőn befejeződött a csoportkör 1. fordulója a brazíliai Konföderációs Kupán, a jövő évi világbajnokság főpróbáján: Nigéria 6–1-re legyőzte a lelkes, de borzasztóan peches Tahitit.

Bátran kezdtek a „vasharcosok", azonban már az ötödik percben hátrányba kerültek, nem is akárhogyan: Uwa Echiéjilé lövése Jonathan Tehaun és Nicolas Vallaron is megpattant, mielőtt a kapust becsapva a hálóba csapódott volna. Arról már ne is értekezzünk, hogy a nigériaihoz a játékvezetőről pattant a labda, azt viszont szögezzük le, hogy a FIFA végül a nigériainak adta a találatot. Újabb öt perc múlva már kettővel vezettek az afrikaiak, Nnamdi Oduamadi szép cselekkel játszotta magát tisztára, közelről pedig nem hibázott.

Egymást követték ezt követően is a nigériai támadások és helyzetek, de a piros mezesek elszántan és önfeláldozóan védekeztek, sőt, kósza lövésekre is futotta erejükből. No meg egy gólpasszra, bár ennek nem örültek: Ahmad Musa pontatlan beadását a kapujából kilépő Xavier Samin éppen Nnamdi Oduamadi elé ejtette, aki köszönte szépen, és közelről a hálóba gurított.

Samin nem sokkal később javított renoméján, ugyanis Anthony Ujah egy az egyben vezette rá a labdát, a derék testnevelő szakember azonban hárított előle egy merész kivetődéssel, majd a szintén ziccerben lévő Sunday Mba lábáról is lelopott egy labdát.

A szünet előtt szépíthetett volna Tahiti, mégpedig egy benzinkutas (és részmunkaidős strandi eladó), azaz Steevy Chong Hue révén, ám „Tahiti kicsi Neymarja" két lehetőséget is elszalasztott.

A szünet után a nigériai Ahmad Musa is kihagyott egy helyzetet, majd beállt mellé a támadásokat erősítendő a Dinamo Kijevben remeklő Ideje Brown. Lett is gól hamarosan, de nem ott, ahol vártuk: az 54. percben egy szöglet után Jonathan Tehau túlugrotta Efe Ambrose-t, és a hálóba bólintott.

Egy szűk negyedóra múltán Jonathan Tehau ismét betalált, bár ennek csak mérsékelten örültek Tahitin, lévén a védő saját kapujába szabadított fel Ideye elől, a hajrá felé közeledve pedig Nnamdi Oduamadi csak megszerezte mesterhármasát, végül pedig Uwa Echiéjilé is szerzett egy "saját" gólt.

A legvégén J. Tehau újra eredményes lehetett volna, de a „rendes" kapu előtt már nem volt olyan pontos, mint korábban – háromszor is a kapuba talált tehát Tahiti, mégis 6–1-es vereséget szenvedett.








EZT OLVASTA MÁR?

X