Női hoki: a HSC lett, kazah és fehérorosz ellenfeleket kapott


-A A+

A Nemzetközi Jégkorong-szövetség kisorsolta a Női Bajnokcsapatok Európa Kupájának (EWCC) csoportkörét, amiből kiderült, hogy a HSC Csíkszereda női csapata Rigába utazik majd októberben.

A férfiak után a HSC Csíkszereda női csapata is megismerte ellenfeleit, ami a nemzetközi porondot illeti. A Női Bajnokcsapatok Európa Kupájának (EWCC) első csoportkörében a csíki lányok Lettország fővárosába Rigába kell majd utazzanak, ahol a helyi Laima Riga mellett a már jól ismert fehérorosz Pantera Minszk és a kazah Almaty Aiszulu lesz az ellenfél. A mérkőzéseket október 18-20. között rendezik majd.

Koncsag Kinga a csapat edzője a sorsolást követően elmondta: „A kazah és a fehérorosz csapatot nagyon jól ismerjük, hiszen a múlt évben is játszottunk ellenük. Nagyon jó játékerőt képviselnek és egyértelmű, hogy a két csapat valamelyike lesz majd a csoportgyőztes. A házigazdákat nem ismerjük. Valószínű, hogy velük fogunk a harmadik helyért játszani.”

A lányok már bő két hete elkezdték az edzéseket. Heti három edzéssel készülnek, szárazon. Jelenleg 26 játékos alkotja a keretet, akik közül van aki még nem tud edzésekre járni tanulmányi kötelezettségek miatt.

A HSC Csíkszereda kerete: Antal Beáta, Bene Orsolya, Kurkó Andrea, Popescu Magdolna, Váncsa Melinda, Sándor Ibolya, Gál Erika, Balló Noémi, Zerkula Erika, Miklós Emőke, Sajtos Katalin, Bíró Bernadette, Balló Laura, Bálint Hanga, Raffain Bernadett, Sándor Zsuzsa, Puskás Noémi, Csíszer Ágota, Iuga Diana, Adorján Katalin, István Renáta, Szabó Zsuzsa, Simon Vivien, Puskás Réka, Koncsag Kinga, Barta Ágota.








EZT OLVASTA MÁR?

X