Európában is megméretkeznek a Sepsi SIC női kosarasai


-A A+

Romániából egyetlenként nevezett be a FIBA Európa Kupába a sepsiszentgyörgyi Sepsi SIC női kosárlabda csapata.

A sepsiszentgyörgyi klub szerdai közleménye szerint, hétfőn adták le a jelentkezést a Nemzetközi Kosárlabda Szövetséghez.

A Kovászna Megye Tanácsa és Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala tulajdonában lévő sportklub kosárlabda szakosztályának vezetője, Rusz István kifejtette: bár korainak tűnhet, ám a fennállás második évében már meg merik tenni ezt a fontos lépést.

„A szövetség felajánlotta ezt a lehetőséget, mi szeretnénk élni vele. Két szempont állt az európai szereplés elvállalása mellett, egyrészt a két önkormányzat biztos támogatása, másrészt a szurkolók és a város példaértékű kiállása a klub mellett”c- fogalmazta meg Rusz István.

A FIBA Európa-kupa a második számú női csapatviadal, a sorsolását július 5-én Münchenben ejtik meg. Egy csoportot 3-4 együttes alkot, a küzdelmek október végén kezdődnek.

A Sepsi SIC női kosárlabdacsapat ugyanakkor közli, hogy a tavalyi keretből sikerült szerződést hosszabbítaniuk Déri Csaba vezetőedzővel és Elena Dincă játékossal.








EZT OLVASTA MÁR?

X