Ellenfelükre várnak a brazilok a Konföderációs Kupa döntőjében
A Konföderációs Kupa elődöntőjében a házigazda brazil válogatott csak nagy nehézségek árán tudta 2–1-re megverni Uruguayt, de így is bejutott a döntőbe, ahol a Spanyolország–Olaszország mérkőzés győztesével találkozik. Diego Forlán z első félidőben kihagyott egy tizenegyest, ami után Fred megszerezte a vezetést. Edinson Cavani ugyan egyenlített, a hajrában azonban érkezett Paulinho, és a döntőbe fejelte a selecaót.
Amikor felsorakoztak a játékosok a mérkőzés előtt már vártuk a himnuszokat. És való igaz, igen jól hangzott, ahogy a telt házas stadionban mindenki a brazil himnuszt üvöltötte teli torokból.
A találkozó előtt Marc-Vivien Foéra is emlékeztek, aki pontosan tíz éve esett össze a 2003-as Konföderációs Kupa elődöntőjében. Az orvosi segítség ellenére nem tudták megmenteni a kameruni középpályás életét.
Majd a találkozó is elkezdődött, amelynek első félidejében kevesebb dolog történt, mint a mérkőzés felvezetésében.
Egyáltalán nem kezdett megilletődötten Uruguay, amely több szögletet is kiharcolt a mérkőzés elején. Az egyik ilyennél ráadásul David Luiz lerántotta Luganót a tizenhatoson belül, amiért a játékvezető tizenegyest adott.
Diego Forlán lábában volt a vezetés, de hiába helyezte a labdát a bal alsó sarok felé, Julio Cesar megérezte, hogy hova kell vetődnie, és leért a labdára.
A tizenegyes mintha kicsit felrázta volna a hazai csapatot, a brazilok lassan megérkeztek az uruguayi kapu elé is. Összességében azonban a vártnál eseménytelenebb volt a mérkőzés, sokáig Forlán tizenegyese volt az egyetlen kaput eltaláló lövés.
Aztán a brazilok első, pontosabban második kapuralövéséből gól született a 41. percben. Neymar kapott remek kiugratást, majd vette át gyönyörűen mellel a labdát. Fernando Muslera azonban közel került hozzá, így az uruguayi kapus védeni tudta a közeli lövést, a kipattanó labdát Fred hat méteren kissé eltörte, de pnt így pattogott az a kapu bal oldalába. 1–0
Az első félidő rendkívül kiegyenlített játékot hozott, kevés látványos megoldással. Igazából egyik csapat sem érdemelte meg, hogy vezetéshez jusson, a brazilok mégis megtették ezt. Tudtuk, hogy ennél csak jobb második játékrész várhat ránk.És igazunk lett.
A második játékrész óriási hidegzuhannyal kezdődött hazai szempontból, merthogy az uruguayiak egyenlítettek a 48. percben: a gólban vastagon benne volt Thiago Silva, aki gyakorlatilag lekészítette a labdát Edinson Cavaninak, aki ballal a hosszú sarokba tekerte a labdát. 1–1
Az egyelnítő gól felébresztette a brazilokat: Thiago Silva még a saját kapuja előtt teremtett veszélyt – de nem sokkal a léc fölé emelt, majd a másik oldalon Fred kapáslövése ment jócskán fölé és egy perccel később Neymar sem tudta a hosszúba tekerni a labdát a második félidő közepén.
Bár a labdát többet birtokolta Brazília, Uruguay sem mondott le a gólszerzésről. A 79. percben például Cavani lőtt egy remek csel után, de a Luiz Gustavón megpattanó labda mellé ment.
Egy jobb oldali szöglet után szállt be a labda a 86. percben, Paulinho pedig az ötösön belülről fejelhetett – a kapuba. Muslerának bizony erre illett volna kijönnie, de az uruguayi védők sem álltak a helyzet magaslatán. 2–1
A folytatásban Uruguay nem tudott egyenlíteni. Brazília sorozatban harmadszor jutott a Konföderációs Kupa döntőjébe.
A selecao ellenfele a csütörtöki Spanyolország–Olaszország elődöntő győztese lesz a fináléban.
- 34930 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 34932 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 34932 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 34933 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 34934 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 34935 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni