Tour de France: Contador-Froome csata a centenáriumi diadalért


-A A+

Elsősorban a kétszeres győztes spanyol Alberto Contador és a tavaly második brit Chris Froome csatájára lehet számítani a világ leghíresebb országúti kerékpáros viadalán, a szombaton kezdődő Tour de France centenáriumi, 100. kiírásán.

Froome ugyan még soha egyetlen nagy körversenyt sem nyert meg, de a szakértők nem véletlenül várják őt a legjobbak közé, ugyanis tavaly úgy lett második a Touron, hogy nem is harcolhatott a diadalért, mivel honfi- és csapattársát, a végül győztes Bradley Wiggins-t kellett segítenie. Pedig úgy tűnt, egyes hegyi szakaszokon akár le is rázhatta volna Wiggins-t, a csapatutasítás miatt azonban nem tehette. Idén viszont megkapta az esélyt, mivel a címvédő Wiggins sérülése miatt nem indul, így ezúttal a Sky csapat teljes mellszélességgel Froome-ot segíti majd a végső siker érdekében.

Egy éve viszont a jelenkor talán legjobb kerékpárosa, Contador nem indulhatott, mert doppingeltiltását töltötte. A Vueltára már visszatérhetett, s 2008 után másodszor is megnyerte azt, ráadásul a spanyol viadalon többek között a negyedikként zárt Froome-ot is megelőzte. Contador 2007 és 2009 után harmadszor győzhet a Touron, igaz 2010-ben is elsőként zárt, de akkor tiltott szert találtak a szervezetében, s emiatt kizárták és két évre eltiltották.

Rajtuk kívül még két korábbi győztes, a 2011-ben bajnok ausztrál Cadel Evans, illetve a Contador kizárása miatt 2010-ben első luxemburgi Andy Schleck szólhat bele a versengésbe. Egy-egy szakaszon meglepetést okozhatnak, illetve összetettben a legjobb tíz között zárhatnak még a Blanco csapat holland ászai, illetve az Euskatel baszk versenyzői.

A sprintereknél nem várható túl nagy harc a mezőnypontversenyben (zöld trikó), ugyanis ott van az indulók között a brit Mark Cavendish, aki az elmúlt öt évben 23 szakaszon lett első a Touron. A világ leggyorsabb kerekesének tartott versenyző mindössze két sikerre van attól, hogy az örökranglistán felkerüljön a képzeletbeli dobogóra az etapgyőzelmek tekintetében. A 28 éves bringás a francia André Leducq-ot érheti utol és előzheti meg a harmadik helyen. Amennyiben ez sikerül neki, már csak két ötszörös bajnok, a belga Eddy Merckx (34) és a szintén francia Bernard Hinault (28) lenne előtte.

Szintén a rekordok könyvébe írhatja magát az ausztrál Stuart O'Grady, neki ehhez semmi mást nem kell tennie, minthogy elindul a viadalon, ő ugyanis a részvételekre vonatkozó csúcsot (17) állíthatja be, amelyet a szombati rajtig az amerikai George Hincapie egyedül tart.

A 100. Tour de France 22 csapatának 198 indulójára 3403 km teljesítése vár. A 21 szakaszból álló viadalon két szünnap, egy csapat-, két egyéni időfutam és négy hegyi befutó lesz.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X