Ötvenöt székely mászná meg idén a Mont Blanc-t


-A A+

Idén 55 kezdő hegymászó jelentkezett a sepsiszentgyörgyi Alpin Sport Egyesület felhívására, hogy egy többhetes felkészítő után megmásszák a 4810 méter magas Mont Blanc-t.

Tulit Zsombor hegymászó, az expedíció szervezője az MTI-nek elmondta, a jelentkezők közül a felkészülés során választják ki azokat, akik szeptember első hetében a Mont Blanc-expedícióra indulhatnak. "Az is lehet, hogy két-három jelentkezőt találunk alkalmasnak, de az is megtörténhet, hogy nyolc-tíz embert is magunkkal viszünk" - mondta Tulit Zsombor. Van a jelentkezők között 17 éves is, de ötven év fölötti is.

A felkészülés során megtanulják a mászási technikákat, a lényeg azonban az ismerkedésen van. "A hegymászás nagymértékben bizalmon alapul. Akárkivel nem kötöd össze magadat" - magyarázta a szervező.

A kezdőknek szánt Mont Blanc-expedíció a Székelyek a magasban sorozat része, de bihariak és magyarországiak is jelentkeztek a felkészülésre. "Mi, a szervezők vagyunk a székelyek, a többiek székelyesednek" - jegyezte meg tréfásan Tulit Zsombor.

A Mont Blanc-expedíciókkal a székely hegymászók azt akarták bebizonyítani, hogy minden egészséges, közepes állóképességű, de akaraterővel rendelkező személy, aki erősen vágyik a csúcs meghódítására, felkészült társak segítségével elérheti a célját.

Az első öt Mont Blanc-expedíció során mintegy negyven kezdő hegymászó jutott fel az Alpin Sport Egyesület tagjaival együtt az Alpok legmagasabb csúcsára. A korábbiakhoz hasonlóan ezúttal is az egyesület biztosítja a kezdőknek a felszerelés egy részét, és a költségekhez is hozzájárul.








EZT OLVASTA MÁR?

X