Halálra akarja inni magát az angol labdarúgás legendája?


-A A+

Megdöbbentő képsorokat közölt a The Sun az angol labdarúgás legendájáról, Paul Gascoigne-ról. A volt sportoló alkoholproblémáihoz kapcsolódó botrányai korábban is bejárták a világsajtót, ám a brit bulvárlap felvételei arról árulkodnak, hogy mostanra teljesen elvesztette az irányítást élete felett és már ott áll a halál kapuja előtt.

A helyszíni beszámolók szerint Gascoigne részegen, egy mankóval és két ginnel a zsebében lépett be az igényes londoni Royal National Hotelbe, ahol először egy újabb italért könyörgött a recepción, majd sírva kezdte el keresni volt feleségét, végül pedig teljesen kiütve, egy kukának támaszkodva elterült a földön. A járókelők számára halottnak tűnt.

Az 57-szeres angol válogatott Gascoigne mérhetetlen felfordulást okozott a hotelben és annak környékén, amíg eszméleténél volt, például folyamatosan ki-be mászkált a főbejáraton, öklendezett, a zsebéből hullott az apró, úgy nézett ki, mint egy hajléktalan. Annyira megijesztette a szállodában dolgozókat, hogy a rendőrséget is ki kellett hívni, majd a mentősökre is szükség volt.

Barátai többször is összefogtak és beutaltatták elvonókúrákra, de mindannyiszor visszaesett. Gyógyulását nehezíti, hogy mára már pszichés problémákkal is küzd.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X