Mario Vielmo együtt mászott Erőss Zsolttal és Kis Péterrel a 8586 méteres Kancsendzöngára. Az olasz alpinista hozta vissza azt a pendrive-ot, amit a csíkszeredai mászó a csúcson bízott rá. Mario egy egész képsorozatot készített az eltűnt két magyarról, amit most egy részletes interjúban osztott meg a Kiss Péter emlékére létrehozott Facebook-oldallal.

Mario Vielmo, a negyvenkilenc éves, Vicenza környékéről származó alpinista az utolsók egyikeként láthatta Erőss Zsolt és Kiss Péter magyar hegymászókat, akiket 2013 májusában örökre magához ölelt a Himalája szent hegye, a Kancsendzönga.

Mario Vielmo eddig még nem szólalt meg az ügyben.

"Először is szeretném kifejezni mély sajnálatomat mindazzal kapcsolatban, ami Zsolttal és Péterrel történt ezen a tragikus végkimenetelű expedíción. Remélem, ez a beszélgetés segíthet közelebb kerülni az eseményekhez. Akkor is, ha csak a személyes tapasztalataimról tudok beszámolni" – bocsátotta előre az olasz hegymászó.

"Tizenöt éves korom óta foglalkozom hegymászással. Jelenleg professzionális szinten űzöm, alpesi vezető és magashegyi mászó vagyok. Tizenhét éve vezetek expedíciókat a Himalájában.  Sajnos nem sikerült minden évben eljutnom… Ezzel együtt is eddig tizenkét expedíciót vezettem nyolcezer fölött, melyekből kilenc alkalommal értem fel a csúcsra. A Kancsendzönga volt a kilencedik."

"A magyarokkal először az alaptáborban találkoztunk, ahol összesen, nem is tudom, olyan harminc-negyvenen lehettünk. Persze nem mind mászók, hanem beleértve a segítőket, szakácsokat, rakodókat. Egyik este Zsolt és Kollár Lajos eljöttek meglátogatni minket a sátrunkban. Ez jó alkalom volt arra, hogy megvendégeljük őket egy teára. Kellemesen elbeszélgettünk, nagyjából egy órát. Valahogy szóba jött, hogy az egyik napelemünk elromlott. Zsolt és Lajos azonnal próbáltak segíteni. Kérdeztem, hogy van-e esetleg fázismérőjük, s mondták, hogy van. Másnap reggel ők jöttek el újra és hozták el a fázismérőt, pedig nekem illett volna odamenni hozzájuk. Megelőztek. Megfogott ez a segítőkészség" - mondta el Vielmo. 

Az olasz elmesélte, hogy szinte végig együtt haladt Erőss Zsolttal a kettesből a hármas táborba, sőt a hármasból a négyesbe is elég sok szakaszon. Ezért tudta róla azokat a meglehetősen jó képeket készíteni, amelyeket az interjú készítőin keresztül a magyarokhoz is eljuttatott. „A képeken jól látni azt is, hogy hány órakor haladtunk ezeken a szakaszokon. Mászás közben minden bizonnyal váltottunk egy-egy szót, de ezeket nem tudom felidézni. Ilyen magasságban a mászás közben szinte csak magadra figyelsz” – emlékezett Mario. Hozzátette: kívülről teljesen jó állapotban volt Erőss. „Biztos vagyok benne, ha nem érezte volna magát formában, abban a pillanatban visszafordul. Csupán a négyes táborig haladtam vele ilyen közel. Éjjel, miután én a négyes táborból elindultam a csúcstámadásra, nem találkoztunk mászás közben. Legalábbis nem maradt meg. A csúcson találkoztunk aztán újra” – mondta.

Mario Vielmo szerint aznap olyan tizenhárman-tizennégyen mászták meg a csúcsot, de csak négyen közülük teljesítették mindezt oxigén nélkül: Oscar, Zsolt, Péter és Mario.

„Zsolttal, Péterrel körülbelül együtt értünk fel. Most arra nem emlékszem, hogy milyen sorrendben érkeztünk. Oscar már fönt volt. Talán Péter is. De ezt végképp nem tudom rekonstruálni… A csúcsnak két fő része van, ahol le lehet ülni, így nem figyeltem, hogy ki volt már fönt esetleg a másik részen, ahhoz képest, ahol én voltam és ki ért fel közvetlenül utánam.

A csúcson történt egy furcsa epizód, és amelyet még a mai napig nem igazán értek. Gyakran teszem fel magamnak a kérdést, hogy mi lehetett az oka ennek a mozzanatnak.  Az történt, hogy Zsolt, ott a csúcson odalépett hozzám és odaadott egy usb pendrive-ot. Teljesen érthetetlen volt számomra, hogy miért teszi, de gondoltam, rendben van, és zsebre tettem. Amikor odaadta, talán mondott is valamit, de azt már végképp nem értettem a felerősödő szélben. Először furcsállottam ezt az egész helyzetet, aztán viszont arra koncentráltam, hogy megkezdjem mielőbb az ereszkedést. A négyes táborban, szétesett állapotom közepette is, újra eszembe jutott ez a pillanat. Amikor később leértem az alaptáborba, és értesültem arról, hogy baj van, oda is adtam a pendrive-ot Lajosnak anélkül, hogy megnéztem volna, mi volt rajta. Nem igazán értettem, hogy Zsolt a csúcson miért nekem adta oda. És hogy egyáltalán mi volt ezzel a célja...

Volt egy hosszabb idő, amikor Zsolt állt, és csak nézett, merengett maga elé a távolba. Ez nagyon megmaradt bennem.

Amikor visszaértem az alaptáborba 21-én, este hét óra magasságában, a kezeimen súlyos fagyási sérülések voltak, s ezeket le kellett ápolni. Másnap délelőtt Lajos bejött a sátramba, elmesélve a történteket Zsoltról, akinek át kellett bivakolnia az éjszakát. Én, bevallom, egészen gyatra állapotban voltam, a kezeimen fagyási sérülésekkel, és csak részben fogtam föl, amit Lajos mondott. Zsoltról érdeklődött. Ekkor adtam neki oda azt a pendrive-ot, melyet Zsolt a csúcson bízott rám. Lajos meg is lepődött ezen. Azóta is újra és újra visszatér bennem, Zsolt vajon miért bízta rám ezt a pendrive-ot ott a csúcson.

Életem legkeményebb expedíciója volt. Az Everest mellett sikeresen megmásztam a K2-est is, amelyet a legnehezebbként szokás emlegetni, de az én megítélésem szerint a Kancsendzönga még a K2-esen is túltett.

Szívből sajnálom, ami a két magyar mászóval történt. Kérlek, fejezd ki részvétemet mindkét családnak!"