Tour: Chris Froome lett a Mont Ventoux királya


-A A+

Chris Froome nyerte meg a Tour de France 15. szakaszát, amely a legendás hegyen, a Mont Ventoux-n ért véget. A sárga trikós brit ezzel tovább növelte előnyét az összetett versenyben.

Gyilkos nap várt a kerekesekre, ugyanis az idei Tour de France leghosszabb szakaszát (242.5 km) kellett teljesíteniük, ami ráadásul a Mont Ventoux-n ért véget. A legendás hegy előtt egy kilencfős szökevénycsoport haladt az élen, amelyből Sylvain Chavanel lépett meg a több mint 20 kilométeres záró kaptató lábánál. Hős lehetett volna a franciák nemzeti ünnepén, de esélye sem volt nyerni, hamar visszaesett, ezután Nairo Quintana és Mike Nieve haladt elöl.

Nyolc kilométerrel a vége előtt az őket üldözők közül csak Chris Froome, Richie Porte és Alberto Contador maradt elöl. Froome aztán gondolt egyet, és a nyeregben maradva elhúzott csapattársától, valamint a spanyol klasszistól, és pillanatok alatt utolérte Quintanát, Nieve pedig Contadorhoz „csúszott vissza”. A két duó között lassan, de biztosan nőtt a különbség, 1300 méterrel a cél előtt pedig Froome ott hagyta Quintanát is.

A brit 29 másodperces előnnyel nyerte meg az etapot, Contadorra 1:40, Bauke Mollemára 1:46 percet vert, így összetettben 4:14-gyel vezet utóbbi előtt, Contador 4:25-tel lemaradva a harmadik.

15. SZAKASZ, GIVORS–MONT VENTOUX (242.5 km)

  1. Christopher Froome (brit, Sky) 5:48:45
  2. Nairo Quintana (kolumbiai, Movistar) 29 másodperc hátrány
  3. Mikel Nieve (spanyol, Euskaltel-Euskadi) 1:23 perc hátrány
  4. Joaquim Rodríguez (spanyol, Katyusa) 1:23 p. h.
  5. Roman Kreuziger (cseh, Saxo) 1:40 p. h.
  6. Alberto Contador (spanyol, Saxo) 1:40 p. h.
  7. Jakob Fuglsang (dán, Asztana) 1:43 p. h.
  8. Bauke Mollema (holland, Belkin) 1:46 p. h.

AZ ÖSSZETETT ÉLMEZŐNYE

  1. Froome 61:11:43
  2. Mollema 4:14 p. h.
  3. Contador 4:25 p. h.
  4. Kreuziger 4:28 p. h.
  5. Laurens Ten Dam 4:54 p. h.
  6. Quintana 5:47 p. h.
  7. Fuglsang 6:22 p. h.
  8. Rodríguez 7:11 p. h.







Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X