Vádat emeltek Bernie Ecclestone ellen Németországban


-A A+

A müncheni ügyészség megvádolta a Forma-1 kereskedelmi jogait birtokló Bernie Ecclestone-t megvesztegetéssel és hűtlen kezelésre felbujtással.

A német hatóságok azzal vádolják Ecclestone-t, hogy megvesztegette Gerhard Gribkowskit, aki az akkori tulajdonos Bayerichse LandesBank nevében eljárt az F1-es gazdasági jogok eladása ügyében, és áron alul, az Ecclestone által kért CVC Capital Partnersnek adta a tulajdont.

Gribkowski sikertelen fellebbezése után nyolc és féléves börtönbüntetését tölti. Ecclestone elismerte, hogy 30 millió eurót fizetett Gribkowskinak, de azt mondta róla, azért utalta át az összeget, hogy a német üzletember ne terjesszen róla hamis információkat a brit adóhatóságoknak.

„Az ügyvédeim megkapták a határozatot a német bíróságtól, éppen fordítják a dokumentumot németről angolra – idézte a Financial Times Ecclestone-t. – Ártatlan vagyok, és ezt be is tudjuk bizonyítani.Érdekes az eset, de kár, hogy meg kell történnie. Két éve meg kellett jelennem Gribkowski tárgyalásán, el is mentem. Akkor is az igazat mondtam, nem lett belőle bajom, nem hiszem, hogy most ezt ellenem tudnák fordítani."








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X