Tour: Froome nyerte a hegyi időfutamot, nőtt az előnye


-A A+

Az összetettben is az élen álló brit Christopher Froome nyerte meg a Tour de France országúti kerékpáros körverseny 17. szakaszát, az Embrun és Chorges közötti, 32 km-es egyéni, hegyi időfutamot, ezzel – ha csak kicsivel is – tovább növelte előnyét.

 

A verseny 17., harminckét kilométeres szakaszán a spanyol Alberto Contador lett a második kilenc másodperc hátránnyal, és jó időeredményének köszönhetően feljött a második helyre.

Az etapon nemcsak a nagy emelkedők jelentettek kihívást, hanem a nedves útburkolat is, mivel helyenként esett az eső a hegyekben.

„A célvonalon áthaladva alig tudtam elhinni, hogy enyém a leggyorsabb idő. Úgy mentem neki a mai szakasznak, hogy lehetőség szerint minél kevesebbet veszítsek, egyáltalán nem számoltam az első hellyel” – mondta meglepetten a célban az éllovas Froome, akinek a kerékpárcsere is hozzájárult ahhoz, hogy végül meg tudta előzni Contadort.

Csütörtökön a Tour egyik legnehezebb szakasza következik, a mezőny a Gap és L'Alpe d'Huez közötti 172.5 kilométert teljesíti.

100. TOUR DE FRANCE, 17. SZAKASZ (EMBRUN–CHORGES, 32 KM, EGYÉNI IDŐFUTAM)

  1. Christopher Froome (brit, Sky) 51:33 perc
  2. Alberto Contador Velasco (spanyol, Saxo-Tinkoff) 9 másodperc hátrány
  3. Joaquim Rodríguez (spanyol, Katyusa) 10 mp. h.

AZ ÖSSZETETTBEN

  1. Christopher Froome (brit, Sky) 66:07:09 óra
  2. Alberto Contador (spanyol, Saxo-Tinkoff) 4:34 perc hátrány
  3. Roman Kreuziger (cseh, Saxo-Tinkoff) 4:54 p. h.







Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X