Nyomozás indult Erőss Zsolték halála ügyében


-A A+

Nyomozás indulhat Erőss Zsolt és Kiss Péter Kancsendzöngán történt halála miatt, miután Neidenbach Ákos hegymászó feljelentést tett a Legfőbb Ügyészségen – tudta meg a Blikk.

A lap pénteki számában Merhej Raulla, a Legfőbb Ügyészség helyettes szóvivője elmondta: a Legfőbb Ügyészség július 3-án iktatta a feljelentést, amelyet foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés miatt tettek - mondta. Az ügyet a VI. és VII. kerületi ügyészség vizsgálja, feljelentés-kiegészítését rendeltek el.

Neidenbach Ákos, a Hegymászó balesetek című könyv szerzője szerint hibák sorozata vezetett a két sportember halálához. "Milyen expedíció az, amelyik négyfős, abból egy fő, a vezető eleve nem megy a hegyre, mert neki nem ez a feladata?! Maradnak hárman, abból egyikük magashegyi mászásban teljesen tapasztalatlan, ráadásul sosem mászott a többiekkel, és nem is győződtek meg ebbéli képességeiről" - mondta a hegymászó, aki szerint Erőss Zsolt volt az egyetlen, aki a szükséges feltételeknek maximálisan megfelelt.

Kollár Lajos, a Magyarok a világ nyolcezresein elnevezésű expedíciósorozat vezetője a feljelentés hírére úgy reagált: "annak, aki feljelentést tett, nincs magashegyi tapasztalata, és nem járt a Himalája közelében sem". Az expedíció hegymászásért felelős szakmai vezetője Erőss Zsolt volt, a döntéseket ő hozta meg a csapatban - tette hozzá.

Erőss Zsolt özvegye, Sterczer Hilda kijelentette: elvárja, hogy ha neki nincsenek kérdései a tragédiával kapcsolatban -  és tudomása szerint Kiss Péter családjának sincsenek -, akkor másnak se legyenek.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X