Elkészítették az Európa-liga 3. selejtezőkör sorsolását


-A A+

Elkészítették az Európa-liga 3. selejtezőkörének sorsolását.

Pénteken a Bajnokok Ligája 3. selejtezőkörének sorsolása után az Európa-ligában is eldöntötték, ki kivel találkozzon az augusztus eleji fordulóban. A magyar csapatok közül a Debrecen és a Honvéd érdekelt a sorsoláson. A kispestiek csütörtökön a Vojvodina otthonában 2–0-s vereséget szenvedtek, így nehéz feladat lesz kivívniuk a továbbjutást, de a DVSC-Teca a norvég Strömsgodset ellen idegenben elért 2–2 után reménykedhetnek.

A három román csapat nagyobb esélyekkel várja a 2. selejtezőkörbeli visszavágót és így bizakodhat abban, hogy valóban pályára is léphet a 3. selejtezőkörben. Az észtországi kiruccanásáról 0-0-s döntetlennel hazatérő Pandurii Târgu Jiu a Beroe Sztara Zagora–Hapoel Tel-Aviv összecsapás győztesével (az első mérkőzést az izraelik nyerték 4-1-re), a már majdnem továbbjutott Petrolul Ploiesti a holland Witesse Arnhemmel, az Astra Giurgiu pedig a Göteborg–Trencín (0-0 az első mérkőzésen) gyzőtesével találkozik, ha sikerül túllépnie a 2. selejtezőkörből.

Az 58 csapatot csapatot 29 párba sorolták, a továbbjutók a 4. körbe kerülnek, ahol a BL 3. selejtezőköréből kieső tíz csapat, valamint 18 további klub várja őket.

EURÓPA-LIGA, 3. SELEJTEZŐKÖR

  • Jablonec (cseh)–Strömsgodset (norvég)/DVSC-Teva (magyar)
  • Vojvodina (szerb)/Bp. Honvéd (magyar)–Bursaspor (török)
  • Estoril (portugál)–Hapoel Ramat Gan (izraeli)
  • Sparta Praha (cseh)/Häcken (svéd)–Thun (svájci)/Csihura Szacshere (grúz)
  • Skoda Xanthi (görög)/Linfield (északír)–KR Rejkyavík (izlandi)/Standard Liege (belga)
  • Valletta (máltai)/FK Minszk (fehérorosz)–Rosenborg (norvég)/St. Johnstone (skót)
  • Levadia Tallinn (észt)/Pandurii (román)–Beroe Sztara Zagora (bolgár)/Hapoel Tel-Aviv (izraeli)
  • Tromsö (norvég)/Inter Baki (azeri)–Differdange (luxemburgi)/Utrecht (holland)
  • Motherwell (skót)–Kuban Krasznodar (orosz)
  • Saint-Étienne (francia)–Sahtyor Szoligorszk (fehérorosz)/Milsami Orhei (moldovai)
  • Qarabag (azeri)/Piast Gliwice (lengyel)–Anorthoszisz (ciprusi)/Gefle (svéd)
  • Rijeka (horvát)/Prestatyn Town (walesi)–Olimpija Ljubljana (szlovén)/MSK Zilina (szlovák)
  • Aszterasz Tripolisz (görög)–Rapid Wien (osztrák)
  • Zrinjski Mostar (boszniai)/Botev Plovdiv (bolgár)–VfB Stuttgart (német)
  • Csornomorec Odessza (ukrán)/Dacia Chisinau (moldovai)–Crvena zvezda (szerb)/ÍBV (izlandi)
  • Swansea City (angol)–Malmö (svéd)/Hibernian (skót)
  • Sevilla (spanyol)–Mladoszt Podgorica (montenegrói)/FK Senica (szlovák)
  • Irtis Pavlodar (kazah)/Siroki Brijeg (boszniai)–Udinese (olasz)
  • Petrolul Ploiesti (román)/Víkingur (feröeri)–Vitesse (holland)
  • Hajduk Split (horvát)/FK Turnovo (macedón)–Dila Gori (grúz)/AaB Aalborg (dán) 
  • Ventspils (lett)/Jeunesse Esch (luxemburgi)–Maccabi Haifa (izraeli)/Khazar Lankaran (azeri)
  • Skonto Riga (lett)/Slovan Liberec (cseh)–FC Zürich (svájci)
  • Kukësi (albán)/FK Sarajevo (boszniai)–Metalurh Doneck (ukrán)
  • Dinamo Minszk (fehérorosz)/Lokomotiva Zagreb (horvát)–Trabzonspor (török)/Derry City (ír) 
  • Hödd (norvég)–Aktobe (kazah)–Breidablik (izlandi)/Sturm Graz (osztrák) 
  • Slask Wroclaw (lengyel)/Rudar Pljevlja (montenegrói)–FC Bruges (belga)
  • Randers (dán)–Jagodina (szerb)/Rubin Kazany (orosz)
  • Göteborg (svéd)/Trencín (szlovák)–Astra Giurgiu (román)/Omonia Nicosia (ciprusi)
  • Zalgiris Vilnius (litván)/Pjunyik Jereván (örmény)–Honka Espoo (finn)/Lech Poznan (lengyel)

Az első mérkőzéseket augusztus 1-jén az elöl álló klub otthonában játsszák, a visszavágókat augusztus 8-án rendezik. 








EZT OLVASTA MÁR?

X