Kilencgólos győzelemmel nyolc között a magyar női pólósok


-A A+

Gond nélkül jutott be a legjobb nyolc közé a magyar női vízilabda-válogatott a barcelonai vizes világbajnokságon: Merész András szövetségi kapitány együttese a szombati nyolcaddöntős összecsapáson kilenc góllal győzte le a briteket.

Mindhárom csoportmérkőzése megnyerésének jutalmául egy csoportnegyedikkel, a saját kvartettjükben utolsó britekkel játszhatott a negyeddöntős részvételért a magyar csapat, és magabiztosan kezdte a szombat esti mérkőzést. Az önbizalmat nem csupán a brazilok (20-6), az Európa-bajnok olaszok (10-4) és a kazahok (18-7) elleni könnyed diadalok alapozhatták meg, hanem az a tény is, hogy a magyar válogatott korábban rendre sok góllal verte szombati ellenfelét. A tavalyi, hollandiai Eb csoportmeccsén például 19-9-re, bár az azért figyelmeztetésként hathatott, hogy a legutóbbi találkozón - jó egy hónapja, a dunaújvárosi tornán - csupán háromgólnyi különbség (15-12) volt a két együttes között.

A barcelonai vb-mérkőzés nyitányaként Kisteleki Dóra vette be a brit kaput, 1-1 után másodjára is (2-1), majd Bujka Barbara centergóljai következtek. Egy "ellenejtés" célba ért ugyan (4-2), de a második negyedben gyorsan 7-2-re módosult az állás Keszthelyi Rita, a triplázó Kisteleki és a büntetőből eredményes Miskolczi Ibolya jóvoltából. A félidő előtt még egy magyar gól született a jobb felső sarokba bombázó Szücs Gabriella révén, de kétszer a britek is betaláltak (8-4).

A harmadik negyed sistergő Bujka-bombával rajtolt, s Tóth Ildikó centergóljával folytatódott (10-4). Aztán elpuskázott lehetőségek itt is, ott is, egészen a befejező  játékrész elejéig. Ekkor pontos passz landolt Bujka bal kezén, s ő nem is hibázta el a helyzetet (11-4). Majd megint a center parádéja következett, ötödik kísérletéből ötödszörre is bevéve a brit kaput (12-5). A hajrában még egy Kisteleki- és egy Antal Dóra-gól született, így lett a vége 14-5-ös győzelem.   

"A tétje ennek a meccsnek csakis annyi volt, hogy a nyolcba jussunk, s nem az, hogy valamiféle vízilabdashow-val rukkoljunk ki - értékelt Merész András. - Ilyen hosszú menetelésben amúgy is benne van a hullámvölgy, nálunk most jött el, de semmi gond nincs." 

A magyar csapat a négy közé jutásért a hollandokkal játszik hétfőn 22.45 órakor.








EZT OLVASTA MÁR?

X