Vizes vb: Hosszú Katinka újra dobogós


-A A+

Felemás eredményeket hozott magyar szempontból a csütörtöki versenynap a barcelonai vizes világbajnokság úszódöntőiben:           Hosszú Katinka megszerezte maga és a magyar csapat második érmét, miután 200 méteres pillangóúszásban harmadik helyen csapott célba.

A dobogóesélyes Cseh László a számára csalódást jelentő ötödik helyezést érte el 200 méter vegyesúszásban, míg Gyurta Dániel a legjobb idővel  jutott a holnapi fináléba főszámában, 200 mellen.

Verrasztó Evelyn a százméteres gyorsúszás középdöntőjében versenyzett, rögtön az este első futamában: a magyar versenyző a 17. időt úszta a délelőtti előfutamokban, ám egy visszalépés miatt mégis versenyezhetett ez esti programban is: 55.32-es idejével a 15. lett összesítésben.

Cseh László a 200 méteres vegyesúszás döntőjében ugott medencébe. A magyar úszó összesítésben a harmadik legjobb eredménnyel jutott a fináléba, ahol ismét összecsaphatott riválisával, az olimpiai bajnok Ryan Lochte-val. A verseny azonban nem úgy alakult, ahogy a magyar szurkolók remélték, hiszen Cseh pillangón és hátúszásban még tartotta az iramot, azonban a mellúszásban az amerikai egy egész testhosszal megelőzte. Lochte másfél másodperces előnnyel csapott célba a japán Hagino Koszuke és a brazil Thiago Pereira előtt (akik között egyetlen századmásodperc döntött az előbbi javára).

Cseh végül ötödik helyen zárta a versenyt és a csalódást keltő eredmény okát boncolgatta: "Talán túl sokat versenyeztem, és telítődtem, most újból fel kell építenem magam, helyreállítani az önbizalmamat. Bár még Barcelonában is adódnak feladataim, a vegyesváltó előtt holnap még ott a 100 pillangó, talán azt még le tudom úszni...".

Női 200 méteres pillangóúszásban két magyar versenyző is helyet kapott a döntőben: Hosszú Katinka és Jakabos Zsuzsanna állt rajtkőre. Hosszú Katinka folytatta az éremhalmozást, hiszen bronzérmet szerzett ebben a versenyszámban. A magyar versenyző az élmezőnnyel úszott végig, stabilan tartotta dobogóközeli helyét az egész táv során, az aranyérem sorsába azonban nem tudott beleszólni.

A mezőnyből kiemelkedett a szám olimpiai bajnoka, Liu Ci-kö valamint a hazai közönség egyik kedvence, Mireia Belmonte-García között dőlt el az aranyérem sorsa. A spanyol versenyző a hazai közönség hangos biztatása ellenére nem tudta megelőzni kínai ellenfelét, aki a végére fáradni látszott. A másik magyar versenyző, Jakabos Zsuzsanna hajrájának közönhetően ötödik helyen ért célba, egyéni legjobbját úszva.

A magyar csapat mindkét dobogós helyezését tehát Hosszú Katinka szerezte, aki összesen hat számban indul el a katalán fővárosban. "Nagyon örülök a dobogónak, mindent kiadtam magamból. Próbáltam százig könnyedén, de gyorsan úszni, s a végét megnyomni. Az utolsó pár méteren már azt hittem, sosem érem el a falat, úgy éreztem, mintha állnék. Ez küzdés volt a javából, három éve nem úsztam 2:07 percen belül." – mondta a versenyző.

London olimpiai bajnoka, Gyurta Dániel középdöntőben versenyzett a csütörtöki versenynapon 200 méteres férfi mellúszsban és a legjobb idővel biztosította helyét a pénteki fináléban. A magyar versenyző megfontoltan kezdett, majd a második száz méteren folyamatosan gyorsulva elsőként ért célba. A versenyző edzőjét, Széles Sándort vasárnap este egészségügyi problémák miatt hazaküldték a verseny helyszínéről. Ez azonban nem hátráltatta a versnyzőt, szokásos magabiztosságával teljesített.

A férfi 200 méteres hátúszás középdöntőjében Bernek Péter és Balogh Gábor küzdött a döntőbe jutásért: ez előbbinek sikerült nyolcadik helyen kvalifikálnia magát a holnapi döntőbe, míg Balogh kilencedik lett.

Egy világcsúcs is született az esti döntők során: Rikke Möller Pedersen a 200 méteres mellúszás rekordját döntötte  meg a szám középdöntőjében (2:19.11).








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X