Repülőrajtot vett a Barcelona, beragadt a Real Madrid


-A A+

Különbözőképpen sikerült a spanyol labdarúgó-bajnokság (Primera División) első fordulója a kiírást uraló két óriásnak: míg az edzőt váltó Barcelona 5–1-re kiütötte a Real Sociedadot, a bajnok Real Madrid csak 1-1-es döntetlent ért el a Valencia ellen.

FC BARCELONA-REAL SOCIEDAD

A baszkok második számú csapatának számító Real Sociedad nem érkezhetett vérmes reményekkel a Camp Nouba, korábbi 18 fellépése közül csak egy döntetlenre futotta erejéből, 17-szer a katalánok diadalmaskodtak.messi

Most sem úgy indult, hogy sok keresnivalója lehet a baszk együttesnek, hiszen a térdsérüléséből visszatérő Carles Puyol már a negyedik percben megszerezte csapatának a vezetést: egy jobb oldali Xavi-szöglet után fejelt hat méterről a kapuba (1–0).

Kissé váratlanul újabb öt perc múlva kiegyenlítettetek a vendégek, Illarramendi nagyszerű indításnál Dani Alves ragadt be, így Castro könnyedén lépett ki a bal oldalon, és 7 méterről szépen kilőtte a jobb felső sarkot (1–1).

A Real Sociedad ezzel a góllal igencsak megrángatta az oroszlán bajszát, amit Lionel Messi büntetett meg kétszer gyorsegymásutánban, előbb a 11. percben 14 méterről lőtt a jobb felső sarokba (egy védő lábán még meg is pattant a labda), majd Cristian Tello bal oldali beadását kotorta a 6 méterről a jobb alsóba, így az első negyedóra végén már 3–1-et mutatott az eredményjelző.

A kezdeti nagy rohanás ezt követően csillapodott, a baszkok kezdtek éledezni a sokkból, egyre többet merészkedtek előre, míg a Barcelona Messi vezetésével újabb lehetőségeket dolgozott ki, sokáig eredmény nélkül.

Hanem aztán a játékrész hajrájában ismét felpörgette a ritmust a Barcelona, és Xavi nagyszerűen kitett labdáját Tello parádésan tekerte a védők felett az ötös jobb sarkán érkező Pedróhoz, aki kapásból a jobb alsóba belsőzött (4–1).

A fordulás után maradt a Barcelona egykapuzása, az 52. percben Messi és Pedro közösen hülyítette meg a komplett vendégvédelmet, de végül az argentin kissé kiszorított helyzetből, balról, 9 méterről csak az oldalhálóba lőtt.

A 64. percben Xavi meglepő módon 22 méterről lövésre szánta el magát passzolgatás helyett, Claudio Bravo azonban résen volt, és a levegőben úszva kiütötte a jobb sarokra tartó löketet.

A 85. percben megszületett aztán a Barcelona ötödik gólja is, két cserejátékos jóvoltából: a sípcsonttörése után tétmérkőzésen először szereplő David Villa játszott a bal szélen érkező Iniestához, aki az alapvonalhoz érve visszajátszotta neki a labdát, a támadó pedig ballal a bal felsőbe lőtt (5–1). 

REAL MADRID-FC VALENCIA

Nehezen pörögtek fel a csapatok a mérkőzés elején, előbb Cristiano Ronaldo, majd Ángel di María is mellé lőtt. A 10. percben Gonzalo Higuaín már nem hibázott (legalábbis harmadikra): Di María pazar kiugratása után az argentin csatár kísérletét hárította Diego Alves, majd a második próbálkozást is, harmadikra végül a léc alá bombázott a hazaiak támadója. (1–0)realuj640

A vezető gól megszerzése után is a címvédő tűnt aktívabbnak, Xabi Alonso távoli tekerése elkerülte a Valencia kapuját. A 28. percben Feguli egyenlíthetett volna Jérémy Mathieu beadása után, ám az algériai lövésébe beleért Fabio Coentrao, így az egalizálás ekkor még elmaradt.

Az algériai futballista két perccel később ismét főszereplővé lépett elő, ugyanis nemes egyszerűséggel fejbe rúgta Sergio Ramost, amiért sárgát kapott.

A 42. percben szinte a semmiből mégis ki tudott egyenlíteni a vendégcsapat: Albertino Costa jobb oldali szabadrúgásánál a kirohanó Iker Casillas összefutott Pepével és Xabi Alonsóval, ezt kihasználva a szemfüles Jonas mindenkit megelőzve a hálóba fejelt 11 méterről. (1–1)

A hátralévő időben egyik csapat sem tudott komoly veszélyt okozni, így 1–1-re végződött a találkozó.

Eredmények

Barcelona–Real Sociedad 5–1 (Puyol 4., Messi 11., 16., Pedro 40., Villa 85., ill. Castro 9.)

Real Madrid–Valencia 1–1 (Higuaín 10., ill. Jonas 42.)

Athletic Bilbao–Betis 3–5 (De Marcos 47., Dominguez 67., 76., ill. Castro 7., Jorge Molina 26., 87., Benat 31., Pozuelo 80.)








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X