A legmagasabb állami kitüntetésben részesült Egerszegi Krisztina


-A A+

Áder János köztársasági elnök a legmagasabb állami kitüntetést, a Magyar Szent István Rendet adta át Egerszegi Krisztina ötszörös olimpiai bajnok úszónak és Lámfalussy Sándor közgazdásznak az államalapítás ünnepe alkalmából kedden Budapesten, a Sándor-palotában.

A Magyar Szent István Rend a Magyarország érdekében tett legkiemelkedőbb különleges érdemek, kimagasló életművek, nemzetközi téren szerzett jelentős értékek elismerésére szolgál. A Mária Terézia királynő által 1764. május 5-én alapított Szent István Rend megújításaként 2011-ben alkotott törvényt az Országgyűlés a Magyar Szent István Rendről, amelyet a miniszterelnök előterjesztésére a köztársasági elnök adományoz.

Egerszegi Krisztina ötszörös olimpiai bajnok, többszörös Európa- és világbajnok 14 évesen nyerte első olimpiai aranyérmét és három egymást követő olimpián győzött. Korábban a Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztjével tüntették ki.

 Áder János köztársasági elnök az átadó ünnepségen kiemelte: a két kitüntetett személyes példájának, teljesítményének üzenete, hogy egy nemzet nagysága polgárainak kiválóságában rejlik, amit csakis a becsülettel elvégzett munka nyújthat. Elmondta: Egerszegi Krisztina magyarok millióinak szerzett örömet és büszkeséget, a huszadik század egyik legnagyobb magyar sportolója, örökös bajnoka.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X