CFR: 70 ezer euró is jár a BL-dicsőségért


-A A+

Három romániai tévécsatorna (TVR1, DigiSport 1 és Dolce Sport1)is közvetíti kedden 21.45-kor a kolozsvári CFR 1907 svájci vendégszereplését, amikor a Bajnokok Ligája utolsó selejtezőkörében megmérkőzik az FC Basel alakulatával.bastos

A vasutasokat a klub történetének legnagyobb prémiumával ösztönzik jó teljesítményre, Pászkány Árpád tulajdonos és Iuliu Mureşan klubelnök hétfőn közölték a játékosokkal, hogy a BL-be való bejutásért szerződés szerint járó 50 ezer eurót további 20 ezerrel „fejelik meg”, ha a csapat túljut a svájci alakulaton.

Az anyagi ösztönzésre szükség is lehet, ha azt vesszük alapul, ahogy a hétvégi, CSMS Iaşi ellen játszottak Ioan Andone tanítványai. Amint hétfőn Iuliu Mureşan meg is jegyezte, elsősorban a hozzáállással voltak gondok, és reményét fejezte ki, hogy nem lesznek ilyen jellegű gondok Bázelben.

Az FC Basel - a vasutasokhoz hasonlóan - egyelőre veretlen a svájci bajnokságban, három győzelemmel és három döntetlennel a tabella második helyét foglalja el. A hétvégén a Lausanne 2-0-s legyőzésével hangolt a CFR 1907 elleni BL-selejtezőre. Heiko Vogel edző a következő összeállításban küldte pályára csapatát: Sommer - Steinhofer, Dragovic, Sauro, Park - Yapo, Cabral - Degen, Ghaly, F. Frei - Streller.

Bajnokok Ligája, 4. selejtezõkör, elsõ mérkõzés

kedd

FC Basel–Kolozsvári CFR (TVR 1, Digi Sport 1, Dolce Sport, 21.45)

Szpartak Moszkva–Fenerbahce (Digi Sport 2, Dolce Sport, 19.00)

Borussia Mönchengladbach–Dinamo Kijev (Digi Sport 2, Dolce Sport 2, 21.45)

FC Köbenhavn–OSC Lille (Digi Sport 3, 21.45)

Helsingborg–Celtic Glasgow

Szerda

Braga–Udinese (Digi Sport 2, Dolce Sport 2, 21.45)

Malaga–Panathinaikosz (Digi Sport 1, Dolce Sport, 21.45)

AEL Limasszol–Anderlecht (Digi Sport 3, 21.45)

BATE Boriszov–Hapoel Kirjat Shmona

Dinamo Zagreb–NK Maribor.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X