Székely versenyző a Nemzeti Vágta középdöntőjében


-A A+

Székelyföldi lovas jutott a Nemzeti Vágta középfutamaiba, a sepsiszentgyörgyi Bagoly Szabolcs és Alkony lova futamgyőztesként értek célba a szombati előfutamokon. Csíkszentkirály indulója sokáig második helyét tartotta a tizedik előfutamban, azonban az utolsó másfél körnél lova elfáradt, és feladta a versenyt. Kézdivásárhely versenyzője, Bódi Albert egy hajszálnyira csúszott le a középfutamokból, ő az első fordulóban a harmadik helyen végzett.

Üdvrivalgás fogadta a sepsiszentgyörgyi Bagoly Szabolcs győzelmét, a Székely Vágta szervezői három éve arra készülnek, hogy székelyföldi lovast tudhassanak a Nemzeti Vágta középfutamaiban. Alkony nem élt vissza a belefektetett bizalommal, a Vadon Egyesület lova magabiztosan tört előre és tartotta első helyét a futamban. Bagoly Szabolcs egyébként a hatodik legjobb időt futotta, sokan a középdöntőben is esélyesnek tartják.

A hetvenkét településből huszonnégyen jutottak a középdöntőbe, ezért négy ötfős és egy négyfős futamot tartanak. Bagoly Szabolcsnak nagy szerencséje volt, hiszen a négyes futamba sorsolták, viszont együtt indul Németh Jánossal, Baja képviseletében, aki tavaly döntős volt. Velük versenyeznek még Bükkösd és Hédervár lovasai, mindketten hölgyek.

A Nemzeti Vágta öt középdöntője mind izgalmasnak ígérkezik, hiszen bejutott a tavalyi győztes, Vass Jennifer, más lovagolja ugyan a 2012-es győztes lovat, Cordobát, de ők is bent vannak a középdöntőben, és szintén bejutott a 2011-es bajnok, Molnár Gyöngyi is, aki tavaly szintén döntős volt.








EZT OLVASTA MÁR?

X